Mindennapi áhítatok

2019. augusztus 19., hétfő

Igehely: Róm 4:1-12; Kulcsige: 4:6 „Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot.”

Nem az előre látott engedelmessége, nem a származása, nem a könnyes vagy könnytelen hitvallása, nem az áldozatai vagy a törekvése érdemesítette a hívők atyját Isten kegyelmére. Isten „egyszerűen” csak szólt Abrámnak (1Móz12:1). A sok-sok ember közül éppen Abrámnak!

2019. augusztus 18., vasárnap

Igehely: Róm 3:27-31; Kulcsige: 3:30 „Mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által.”

Hosszú, kétségbeesett keresés után Luther Márton (1483-1546) a Római levélben találta meg a feleletet élete legfontosabb és legbonyolultabbnak látszó kérdésére: „Vajon hol találok egy könyörületes Istent?” Minden erejével azon volt, hogy valami módon átélje a bűneitől megszabadított ember örömét,

2019. augusztus 17., szombat

Igehely: Róm 3:21-26; Kulcsige: 3:22 „Mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség.”

Ezen a héten elgondolkodtató, mély üzenetet hordozó igék fölött elmélkedtünk. Sötét felhőként nehezedhetett ránk a mindenkori ember romlottságának képe és Isten igazságos ítéletének elkerülhetetlensége.

2019. augusztus 16., péntek

Igehely: Róm 3:9-20; Kulcsige: 3:10-11 „Amint meg van írva: «Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent.»”

Victor Hugo A nyomorultak című világirodalmi remekművében annak a látásának is hangot ad, hogy a 20. század a béke korszaka lesz. Megszűnnek a háborúk, véget érnek a leigázások, nem lesz több kizsákmányolás, és az emberekre a boldogság időszaka virrad.

2019. augusztus 15., csütörtök

Igehely: Róm 3:1-8; Kulcsige: 3:3b-4a „Vajon az ő hűtlenségük hűtlenné tenné Istent? Szó sincs róla!”

Mai igénkben Pál apostol mintha korábbi önmagával, a meg nem tért farizeussal vitatkozna (John Stott). A tegnap reggeli igében egyértelműen kifejtette, hogy a tény, hogy ők Isten választott népe, vagy a körülmetélkedés nem mentesíti az ítélet alól a zsidókat.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 40:12-26; Kulcsige: Ézs 40:18 „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?”

„Kihez hasonlítnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” (18.v.)

Minden korszakban voltak olyan emberek, akik megpróbálták a lehetetlent: öntött, faragott, festett dolgokkal ábrázolni Istent. Születtek is olyan alkotások, amelyek sok ember elméjét elhomályosították, és elfordították az élő Isten imádatától, de ezek közül egy sem teremtő, egyik sem Úr, hiszen azóta is mozdulatlanul állnak, és képtelenek segíteni imádóikon.