Mindennapi áhítatok

2020. február 13., csütörtök

Igehely: Fil 3:4-11; Kulcsige: Fil 3:8 „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”

A jól ismert közmondás szerint: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” Érdemes a házasságban is megfontolni e tanácsot, ha nem szeretnénk, hogy a túlköltekezés vitákat, békétlenséget és házassági konfliktusokat eredményezzen.

2020. február 12., szerda

Igehely: 1Kor 10:11-13; Kulcsige: 1Kor 10:13 „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

Ha megkérdeznénk házasság előtt álló fiatalokat, hogy mit várnak a házasságtól, bizonyára különféle válaszokat kapnánk. Viszont a legtöbben azt gondolják a házasságkötés előtt, hogy egy jó házasság boldoggá teheti az embert.

2020. február 9., vasárnap

Igehely: Lk 9:57-62; Kulcsige: Lk 9:62 „Jézus pedig így felelt: «Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.»”

A most kezdődő Házasság hetében lehetőségünk van Isten igéje mellett elcsendesedve megvizsgálni, hogy milyen a házasságunk. Az előttünk álló hét folyamán napról napra elmélkedhetünk azon, hogy házasságunknak milyen ellenségei vannak.

2020. február 8., szombat

Igehely: Mt 9:32-34; Kulcsige: Mt 9:33 „Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: «Sohasem láttak még ilyet Izráelben!»”

Ezen a héten reggelenként Jézus Krisztus csodáinak sorozatát élhettük át: az ördöngősök megszabadultak, a béna meggyógyult, a lány feltámadt, a vakok szemei megnyíltak, és a mai igerészben a néma megszólal. A néma ember nem tud beszélni, az Úrnak sem tudta elmondani fajdalmát, panaszát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?