Mindennapi áhítatok

2020. június 2., kedd

Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:55 „Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”

Egy tanúnak nemcsak azt kell ismernie, akiről/amiről, hanem azokat is, akiknek tanúskodik. Ebben a szakaszban először arra csodálkoztam rá, hogy mit tesz egy Szentlélekkel teljes tanú. Leleplezi azon emberek életét, akiknek Jézusról beszél.

2020. június 1., hétfő

Igehely: ApCsel 6:5-15; Kulcsige: ApCsel 6:8 „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”

Az Isten Lelkével betelt apostolok az első gyülekezet legfontosabb feladatának a könyörgés és az igehirdetés szolgálatát tartották. A diakónusok megválasztásánál a gyülekezet jó néven vette és elfogadta tanácsukat.

2020. május 31., vasárnap

Igehely: Róm 8:9-17; Kulcsige: Róm 8:15 „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: «Abbá, Atyám!»”

Pünkösd a Krisztusban hívők egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, amikor Isten, Jézus mennybe való visszatérését követően, elküldte a Szentlelket, akinek munkája nélkül nem beszélhetnénk keresztyénségről.

2020. május 30., szombat

Igehely: 1Kor 12:28-30; Kulcsige: 1Kor 12:28 „Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra.”

A Szentháromságon elmélkedve azt látom, hogy mindenkinek megvan a szerepe, és így alkot ez tökéletes egységet. Krisztus úgy rendelte, hogy a gyülekezeti egység is hasonlóan működjön. Mindenkinek ajándékokat ad Lelke által, hogy az egység létrejöjjön.

2020. május 29., péntek

Igehely: 1Kor 12:12-27; Kulcsige: 1Kor 12:20 „Így bár sok tagja van, mégis egy a test.”

Nagyon tetszik nekem az, ahogyan Pál apostol bemutatja a különböző lelki ajándékok fontosságát. Az emberi testben sok tag van. Ha valamelyik hiányzik, akkor mi azt testi fogyatékosságnak nevezzük. Érdekesség azonban, hogy a test megpróbálja a többi szervvel helyettesíteni a hiányzót.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”

A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).