Mindennapi áhítatok

2020. november 8., vasárnap

Igehely: Jel 20:11-15; Kulcsige: Jel 20:12b „Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.”

Ha valami élet-halál kérdése, azt az emberek általában komolyan szokták venni. János apostol itt egy olyan mennyei látomást ír le, ami eleve tekintélyt parancsoló látvány. A nagy fehér királyi széken a megöletett, de feltámadt Bárány, Jézus ül, aki legyőzte a pokol és a halál hadát.

2020. november 7., szombat

Igehely: Zsid 13:20-21; Kulcsige: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”

Az a szövetség, amit Isten Krisztusban kötött a világgal, kiválóbb a régi szövetségnél. Az a szövetség, amely által személyes kapcsolatunk lehet Istennel, és isteni természet részesévé válhatunk, följebbvaló minden más vallásnál.

2020. november 6., péntek

Igehely: Zsid 9:15-28; Kulcsige: Zsid 9:15 „Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.”

Az elhívottak elnyerik az örökkévaló örökség ígéretét. Ábrahámnak földi örökség lett ígérve: „Sok nép atyja leszel!” „Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét” (1Móz 17:4, 8).

2020. november 5., csütörtök

Igehely: Zsid 9:13-14; Kulcsige: Zsid 9:14 „Akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”

Krisztus „örökkévaló Lélek által” áldozta fel önmagát ártatlanul az Istennek, vagyis sem az áldozó, sem az áldozat nem halandó, ideig való személy volt, hanem örökkévaló lélek.

2020. november 4., szerda

Igehely: JSir 5:1-22; Kulcsige: JSir 5:15 „Odavan szívünk vidámsága, örömtánc helyett gyászolunk.”

Jeremiás a nép nevében siránkozik az ítélet végrehajtása után. Újból elsorolja az átélt borzalmak egy részét: „Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre” (2.v.). Izráel népe kevésbé ragaszkodott Istenhez, de nagyon ragaszkodott az örökségül kapott földhöz.

2020. november 3., kedd

Igehely: Zsid 9:1-12; Kulcsige: Zsid 9:12 „Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.”

Az ószövetségi szertartások idején a papok ismétlődően áldozatot mutattak be a szent sátornál. Ezek az áldozatok nem törölhették el a bűnt (4.v.), csupán emlékeztettek a bűnre (3. v.., 4Móz 5:15), és előre mutattak az igazi áldozatra (12.v.).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.