Mindennapi áhítatok

2021. június 2., szerda

Igehely: Róm 8:1-4; Kulcsige: Róm 8:3 „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.”

Ma reggel az apostol a Fiú Isten testet öltésének következményeit tárgyalja. Akik Krisztusban vannak, azok ellen nincs semmiféle kárhoztató ítélet. Fel lettek mentve a törvény ítélete alól! Akiben Krisztus testet öltött, az többé már nem a test indulatai, hanem a Lélek irányítása alatt él.

2021. május 30., vasárnap

Igehely: Lk 3:21-22; Kulcsige: Lk 3:22 „Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

E történetet megelőzően Jézussal utoljára 12 évesen találkozunk (Lk 2:42). Itt kb. 30 éves lehetett. 18 év után búcsút vett a názáreti ácsműhelytől, hogy eleget tegyen mennyei küldetésének.

2021. május 29., szombat

Igehely: ApCsel 1:4-8; Kulcsige: ApCsel 1:8 „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”

Aki a tanítványság mellett kitart, annak ezért keményen meg kell harcolnia. Legtöbbször ezzel a harcával egyedül marad. De nincs ez Isten jóváhagyása nélkül. A trónus előtt is egyedül kell majd megállnunk.

2021. május 28., péntek

Igehely: Jn 15:18-27; Kulcsige: Jn 15:26 „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.”

Nincs pillekönnyű Krisztus-követés. Fel kell vennünk a keresztünket, méghozzá naponként. (Mt 16:24) A megvetést, sőt gyűlöletet kiváltó kereszt idők multával sem lett népszerűbb.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.