Mindennapi áhítatok

2024. augusztus 9., péntek

Igehely: ApCsel 18:1-4; Kulcsige: ApCsel 18:2 „Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából.”

Időközönként hangsúly kerül egy-egy igei szolgálatban arra, hogy sokkal könnyebb megélni a hívő életet, a krisztusi örömöt akkor, amikor megfelelő környezetben vagyunk.

2024. augusztus 8., csütörtök

Igehely: Bír 16:4-21; Kulcsige: Bír 16:18 „Amikor Delila látta, hogy egészen feltárta előtte a szívét, elküldött, és hívatta a filiszteusok városfejedelmeit, és ezt üzente: Most jöjjetek, mert egészen feltárta előttem a szívét! A filiszteusok városfejedelmei elmentek hozzá, és a pénzt is vitték magukkal.”

Ismert, ugyanakkor szomorú történetet olvastunk. Azon túl, hogy Sámson a szövetségen kívül, nem Isten, hanem csupán a szeme szerint választott feleséget, különböző rossz tulajdonságokkal találkozunk, amelyek megrontják a házastársi kapcsolatot, tisztaságot.

2024. augusztus 7., szerda

Igehely: 1Pt 3:1-8; Kulcsige: 1Pt 3:8 „Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.”

Igénk első felében Péter egy különleges kérdésre ad választ. Hogyan tud a hívő, Istent félő feleség jó hatással lenni akár hitetlen, akár hitben elgyengült férjére? A házasság egyben tartásáért, akár a férj figyelmének a megragadásáért, különböző módon megnyilvánulhat a feleség.

2024. augusztus 5., hétfő

Igehely: Zsid 4:3 „Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: «Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.» Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta.”

„Mitől jó a házasság?” – merülhet fel a kérdés ma a társadalomban, amikor ennek az intézmények az értékeit minden oldalról támadja az ellenség. Amennyiben a felek egészséges kapcsolatban élnek, a házasság akár a menny ízét is képes felidézni.

2024. augusztus 4., vasárnap

Igehely: Ef 5:22–33; Kulcsige: Ef 5:33 „De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.”

Házassági felkészítők alkalmával találkozhatunk azzal a figyelmeztető gondolattal, hogy mindegyik fél az otthonról hozott életmintákkal lép be a házasságba. Lehetnek ezek a minták jók, vagy akár rosszak, de mindenképp fontos felismerni egymás otthonról hozott „csomagját”.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Neh 1:11–2:9; Kulcsige: Neh 1:11 „Ó, Uram, méltasd figyelemre a te szolgád és szolgáid imádságát, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert a te szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam.”

Milyen szép az imádkozó, istenfélő hivatalnok; az olyan jogalkotó, aki nemcsak esküszik a Bibliára, hanem munka közben is nyitva tartja azt; az olyan polgármester, aki imával kezdi meg zsúfolt napjait és nyilvános rendezvényeit.