Mindennapi áhítatok

2021. május 23., vasárnap

Igehely: ApCsel 2:1-13; Kulcsige: ApCsel 2:4 „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

Az Úr Jézus nem azt ígérte, hogy a Szentlélek fantáziadús kívánságainkat fogja majd teljesíteni. Nem a mi vágyaink kielégítéséért küldetett. Hisz Ő az igazság Lelke, és ez a Lélek Szent! Amit az Úr Jézus tanított szavával és példájával, azt akarja a Lélek életre kelteni bennünk.

2021. május 22., szombat

Igehely: Mt 28:16-20; Kulcsige: Mt 28:19 „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”

Isten nem csupán tudomást vesz a velünk és bennünk történő dolgokról, hanem önmagát adja, úgyannyira, hogy Őbenne és általa „élünk, mozgunk és vagyunk.” Már a világ megalapítása előtt elkészítette számunkra a megváltást, amint Atyaként elrendelte, hogy a kellő időben az Egyszülött önkéntes halála

2021. május 21., péntek

Igehely: ApCsel 8:26-40; Kulcsige: ApCsel 8:37 „Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”

Boldog az, akinek mindenképpen kell az üdvösség! Akiben minden, ami az embernek fontos lehet a földön (karrier, vagyon, egészség, kapcsolatok) átértékelődik az Úrtól küldött üzenet hatására!

2021. május 20., csütörtök

Igehely: 1Kor 12:12-14; Kulcsige: 1Kor 12:13 „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”

Ha megértenénk végre ezeket az igéket, és hálás, ámuló szívvel csodálnánk Istennek a Krisztusban megmutatkozó kegyelmét, bizonyára kevesebbet panaszkodnánk, irigykednénk, akadékoskodnánk, és többet munkálkodnánk testvéreink javáért – mert egy testté kereszteltettünk mindazokkal, akik az Atya vála

2021. május 18., kedd

Igehely: ApCsel 10:44-48; Kulcsige: ApCsel 10:47 „János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?”

Péter, akit a szolgálatban még pünkösd után is csak az ő népére irányuló küldetéstudat fűtött, meglepődött Istennek a pogányok között végzett munkája láttán. Elámultak a zsidó származású hívők is, akik vele voltak a Kornéliusz házában.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 41:37–46; Kulcsige: 1Móz 41:39 „Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.”

Ma sokan kínálnak képzési programokat, hogy befolyásos, jól menő, hirtelen gazdagodó vezetőt neveljenek belőlünk. A Frankfurti Iskola már jónéhány évtizede nevel olyan „mérnököket”, akik egy új világrendet hozzanak létre, amelyben persze ők játsszák az isten szerepét. Istennek is van vezetőképzője. József 13 évig járta ezt a gyakran sötét utakon vezető iskolát. Hite és tiszta jelleme nem tört meg, mert „a projektvezetője” végig mellette volt. A záróvizsgán kitűnően szerepelt: Egyiptom népe mellett családjáról is gondoskodhatott, sőt előképe lett a Szabadító Messiásnak.