Mindennapi áhítatok

2022. március 18., péntek

Igehely: Lk 13:1-5; Kulcsige: Lk 13:2 „Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük?”

Ebben az igeszakaszban Jézushoz jönnek egy tragikus hírrel. Azokról a galileaiakról szóltak, akiket Pilátus megöletett. Jézus megemlít egy másik esetet is, azt a 18 személyt, akikre rászakadt a torony Siloámban.

2022. március 17., csütörtök

Igehely: Lk 12:54-56; Kulcsige: Lk 12:56 „Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?”

Az Úr Jézus arról beszél, hogy az időknek vannak jeleik. Ahogyan jelekből lehet tudni, hogy milyen időjárásra lehet számítani, úgy a jelekből az időket is meg lehet határozni. A Biblia több mindent elmond az utolsó időről, amely az Úr Jézus eljövetelét előzi meg.

2022. március 16., szerda

Igehely: Lk 12:49-53; Kulcsige: Lk 12:51 „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást.”

Elmondja az Úr, hogy neki is keresztséggel kell megkereszteltetnie, és szorongattatik, amíg az bekövetkezik. Az Úr Jézus a kereszthalálára gondolt, és szorongott, mivel tudta, mit jelent Isten előtt megállni úgy, hogy a bűneinket magára veszi.

2022. március 15., kedd

Igehely: Lk 12:41-48; Kulcsige: Lk 12:47 „Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap.”

Ez az igerész is az Úr Jézus második visszajövetelével kapcsolatos. A példázat arról szól, arra figyelmeztet, hogy nem elég elméletben készülgetni: valóban készen kell lenni. Valaki tudhatja, hogy hogyan kell várni az Urat, de ha a gyakorlatban nem teszi, akkor az elméleti tudás nem sokat segít.

2022. március 14., hétfő

Igehely: Lk 12:35-40; Kulcsige: Lk 12:36 „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.”

Ebben a szakaszban az Úr Jézus arról tanít, hogy a tanítványok legyenek hasonlatosak a példázatbeli szolgához, aki várta Urát. A felövezett derekak és meggyújtott lámpások jelzik, hogy milyen a helyes várakozás: legyenek szolgálatra készek, és szolgáljanak.

2022. március 13., vasárnap

Igehely: Lk 12:33-34; Kulcsige: Lk 12:33 „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.”

Olyan világban élünk, ahol fontos mindaz, ami erre a földi életre irányul. A földi kincs szerzése sok embernek ad egyfajta biztonságérzetet a jövőre nézve. Bebiztosítva érzi magát, ha nehezebb idők jönnének. Éppen ezért sokan építik anyagi téren a jövőjüket.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.