Mindennapi áhítatok

2021. november 19., péntek

Igehely: Jel 6:9-11; Kulcsige: Jel 6:11 „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”

Az Ige az ötödik pecsét felnyitásáról szól. A látnok előtt megnyílik az ég, és látja az oltár alatt azoknak lelkét, akiket a bizonyságtételért öltek meg, és lettek mártírokká. Olyan lelkek, akik testüktől megfosztott halottak, de akik látják Istent a mennyei trónteremben.

2021. november 18., csütörtök

Igehely: Lk 3:1-9; Kulcsige: Lk 3:6 „És meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

Íme egy újabb ígéret: „És meglátja minden test az Istennek szabadítását.” Ez arra vonatkozik, hogy zsidók és pogányok egyaránt meg fogják látni Isten szabadítását, ami Krisztus által érkezik. Sokan arra gondoltak, hogy a római uralom alól kellene Isten őket felszabadítsa.

2021. november 17., szerda

Igehely: 1Móz 6:9-22; Kulcsige: 1Móz 6:22 „Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.”

A mi korunk sem különb a Nóé koránál, de kérdés, hogy van-e olyan lelkiállapotunk, mint Nóénak, hogy Isten szövetségesei lehessünk? Nóé igaz, tökéletes volt a vele egykorúak között. Istennel járt. (9v.) Volt hite Istenben abban az elvetemedett korban. Isten felé fordult, nem sodródott az árral.

2021. november 16., kedd

Igehely: Lk 2:25–35; Kulcsige: Lk 2:26 „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.”

Simeon igaz, istenfélő ember volt. Ez azt jelentette, hogy olyan bensőséges kapcsolata volt Istennel, hogy kapott tőle indításokat, és a Szent Lélek volt rajta. Ezt azért is hangsúlyozza a Biblia, mert abban az időben nem volt sok ilyen ember.

2021. november 15., hétfő

Igehely: 1Kir 2:26-27; Kulcsige: 1Kir 2:27 „Így űzte el Salamon Ebjátárt, nem lehetett többé az Úr papja. Ezzel beteljesedett az Úr igéje, amelyet Éli házáról mondott Sílóban.”

Istennek vannak ítéletes ígéretei is, amelyek beteljesednek, ha nem történik őszinte megtérés. Mi volt Éli és fiai bűne, ami miatt az ítélet rájuk zúdult? Isten kijelentette magát Éli házának, kiválasztotta őket, hogy az Úr házában a papi szolgálatot végezzék. Ez egy kiváltságos helyzet volt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 7:1–9; Kulcsige: Jn 7:6 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.”

Jézus szenvedéseit csak tetőzte családja elutasító magatartása. Nem hittek benne. Szégyellték őt. Egy alkalommal elmentek, hogy megfogják és hazavigyék, mert azt gondolták, hogy megzavarodott (Mk 3:21). A testvérei gúnyolódtak. Lényegében ezt mondták neki: Menj el Júdeába, ha már ilyen nagy csodatevő vagy! Legalább legyen a családnak is valami haszna belőled! Jézus tehát megérti azokat, akiket a saját családjuk kitagad vagy elutasít azért, mert Krisztuskövetők lettek. „Az én időm még nincsen itt.” Jézus nem az események sodrásában él, és nem emberi motivációk határozzák meg a tetteit.