Igehely: Lk 20:9-19; Kulcsige: Lk 20:14 „De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!”
Jézus – a hatalma jogszerűségét firtató – igazoltatási szándékot előbb visszautasította. Most – két példázatban – mégis rávilágít arra, hogy Neki van a legtöbb joga; mi több: Ő az egyetlen az isteni jogokon belül. Az első példázat a gonosz szőlőmunkásokról szól.
Igehely: Lk 20:1-8; Kulcsige: Lk 20:3 „Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem.”
A kérdés-felelet ősidők óta a tanítás-tanulás elévülhetetlen eszköze. Ám kérdezni nemcsak az ismeretszerzés őszinte szándékával lehet. Jusson eszedbe „az ősi kígyó” (a paradicsomban): már az ártatlannak látszó kérdése is gyilkos szándékú hazugság! (1Móz 3:1) …De sokféle lehet egy kérdés indoka!
Igehely: Lk 19:41-48; Kulcsige: Lk 19:46 „Ezt mondva nekik: Meg van írva: »Az én házam imádság háza lesz«, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Az Emberfia „saját világába jött”. Vele „elközelített az Isten országa”. Hatalmas volt beszédben (Mt 7:29), hatalmas cselekedetben (Mt 21:23) – mindhiába (?). Milyen fájdalmas. Hiába a csodák Messiásra mutató jelei.
Igehely: Lk 19:11-27; Kulcsige: Lk 19:26 „De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.”
A példázat nagy hasonlóságot mutat – a nála sokkal ismertebb – tálentumok példázatával. De a történet szereplői itt is könnyen beazonosíthatóak. A nemes: maga Jézus, aki a távoli országba utazik, hogy királyi méltóságot szerezzen.
Igehely: Lk 19:1-10; Kulcsige: Lk 19:6 „Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta.”
Zákeus megváltozott! Hogyan történt ez meg?
Igehely: Lk 18:35-43; Kulcsige: Lk 18:39 „Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
Rajtam is! Utazásaimban tudjak rád figyelni, csakis rád. Nem Jerikó szépségére, csak a tiedre, Jézus. Lelkemben: a te szemeddel lássam magam. Ismerjem be vakságom, koldus voltom, ne akarjak más lenni, mint aki vagyok. Érdeklődési körömben keresselek téged, ne más földi kincseket.
Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”
Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).