Mindennapi áhítatok

2022. október 2., vasárnap

Igehely: Zsolt 78:1-11; Kulcsige: Zsolt 78:6 „Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak.”

„Tudja meg ezt a jövő nemzedék!” Amit szeretnénk utódainkra, gyermekeinkre hagyni, azzal sokat foglalkozunk: „pénzt, paripát”, lakást, kocsit – igyekszünk mindent elrendezni, hogy jogtisztán, teljesen rendezetten, gondok nélkül hagyjunk mindent magunk után.

2022. október 1., szombat

Igehely: Neh 13:15-31; Kulcsige: Neh 13:22b „Ezért is emlékezz meg rólam, Istenem, és légy kegyelmes hozzám nagy szereteted szerint!”

Nem volt könnyű szembenézni Nehémiásnak azzal, amit visszatérésekor tapasztalt. Nemcsak a pappal volt baj, nemcsak a vezetőkkel, de a köznéppel is. Ugye milyen hamar meglátszanak a romlás jelei? Melyek voltak ezek? Nem tartották meg a szombatot, a nyugalom napját.

2022. szeptember 30., péntek

Igehely: Neh 13:1-14; Kulcsige: Neh 13:14 „Ezért emlékezz meg rólam, Istenem, és ne töröld ki könyvedből hűséges tetteimet, amelyeket Istenem házáért és az ottani teendőkért vittem véghez!”

Ahogy az lenni szokott, a hívő ember örömét a Sátán hamar megirigyli. Nehémiás tizenkét évi jeruzsálemi szolgálata után visszatért a királyi udvarba, Babilonba. Eközben Jeruzsálemben visszaélések történtek az Isten házának tisztaságával és annak javaival kapcsolatban.

2022. szeptember 29., csütörtök

Igehely: Neh 12:38-47; Kulcsige: Neh 12:44c-45a „Mert örültek a júdaiak, hogy szolgálatba álltak a papok és a léviták. 45 Ezek látták el az istentisztelettel és a tisztasági előírásokkal kapcsolatos tennivalókat meg az énekesek és a kapuőrök tennivalóit is.”

Az ilyen hálaadás és dicsőítés tetszik az Istennek, de még mások is gyönyörködhetnek benne. Úgy olvastuk, hogy még az asszonyok és gyermekek is örvendeztek, és messzire elhallatszott, mennyire örvendenek Jeruzsálemben. Ne csodálkozzunk ezen!

2022. szeptember 28., szerda

Igehely: Neh 12:27-37; Kulcsige: Neh 12:31a „Azután felküldtem Júda vezető embereit a fal tetejére, és felállítottam két nagy, hálaadó énekkart és menetet.”

Jeruzsálem falainak felszentelése egy hálaadó istentisztelet keretében történt. Amit megjegyezhetünk erről az istentiszteletről, hogy nagyszabású volt, mert minden lévitát összegyűjtöttek a hangszereikkel együtt. A hálaadó istentiszteletről nem hiányozhatott egy lévita sem.

2022. szeptember 27., kedd

Igehely: Neh 12:12-26; Kulcsige: Neh 12:23 „Lévi leszármazottainak a családfőit egy krónikában jegyezték föl egészen Jóhánánnak, Eljásíb fiának az idejéig.”

Ebben az igeszakaszban azoknak a papoknak és lévitáknak a családfői vannak felsorolva, akik a hazatéréstől kezdve szolgáltak a Nehémiás idejében, amikor Eljásib volt a főpap, egészen Jaddúáig. A léviták főemberei Nehémiás helytartósága előtt és alatt szolgáltak (24-26. v.).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).