Mindennapi áhítatok

2022. november 9., szerda

Igehely: 1Thessz 4:1-12; Kulcsige: 1Thessz 4:8 „Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

Isten elhívása irányodban a szent élet. Az Úr, a te Teremtőd és Megváltód szent és elvárja azt, hogy ha Benne hiszel és Őt követed, mindezt tiszta szívvel tedd. A szentséghez vezető út tulajdonképpen három eszközön keresztül valósul meg az Úr gyermekének életében.

2022. november 7., hétfő

Igehely: Józs 7:1-26; Kulcsige: Józs 7:11 „Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak az ajbeliek elől.”

Bibliát olvasó ember számára ismeretes Ákán bűne, amit Ai városának elfoglalása közben követett el. Elvett az Istennek szentelt zsákmányból és elrejtette azt. Már ez a tette is elszomorító, de megdöbbentőbb, hogy miatta egy egész nép kárt szenvedett.

2022. november 6., vasárnap

Igehely: ApCsel 5:1-11; Kulcsige: ApCsel 5:4b „Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”

Anániás és Safira története olyan fontos eset volt, hogy Lukács úgy gondolta, feltétlenül le kell írnia a beszámolójában. Na, nem azért, mert követendő példa lenne a házaspár viselkedése, ellenkezőleg, hogy figyelmeztessen arra, hogy a hazugság bűn, és azt Isten nem hagyja szó nélkül.

2022. november 5., szombat

Igehely: 1Jn 3:10-17; Kulcsige: 1Jn 3:14 „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad.”

Isten igéje számtalan alkalommal beszél az ember hitéről, cselekedeteiről, sőt még az ember testének a fontosságáról is, de sehol sem enged arra következtetni, hogy valamilyen módon cselekedeteinket függetleníteni lehetne magunktól. A Biblia az embert egy egésznek látja, testével, lelkével.

2022. november 4., péntek

Igehely: Róm 6:9-18; Kulcsige: Róm 6:13 „Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek.”

Pál, és általa a Szentlélek, arra a valóságra irányítja a figyelmünket, ami nem a szemünkkel nézve válik felismerhetővé számunkra, hanem a hitünkön keresztül szemlélve válik valósággá az életünkben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsid 11:23–29; Kulcsige: Zsid 11:25-26 „Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.”

Az 1974. szeptember 11-i bukaresti központi sajtó terjedelmesen beszámolt Dr. William Tolbert, libériai elnök szocialista hazánkban tett látogatásáról. Arról viszont hallgattak, hogy testvérünk a Baptista Világszövetség elnöke is volt egyszemélyben. Kifejezett óhaja volt, hogy meglátogassa a viszontagságos körülmények között levő bukaresti Szentháromság Baptista Gyülekezetet.