Mindennapi áhítatok

2023. március 14., kedd

Igehely: Jn 14:22-31; Kulcsige: Jn 14:26 „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

Csak csodálkozhatunk, milyen az Atya törődése gyermekei iránt. Az Úr Jézus nem elérhető személyesen, de az Atya Jézus nevében küldött nekünk Szentlelket, Pártfogót, aki „megtanít majd titeket mindenre.” Az a tapasztalatom, hogy ez az ígéret az igével kapcsolatos.

2023. március 13., hétfő

Igehely: Jn 14:12-21; Kulcsige: Jn 14:16 „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

Mennyiszer hallhattuk, hogy ha az Úr Jézus ma is itt élne közöttünk, ha láthatnánk csodáit, közösségben lehetnénk vele, akkor több hívő lenne, más lenne a világ. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem ez volt a Jóatya terve, mert az Ő tervében kihagyhatatlan szerepe van a hitnek.

2023. március 11., szombat

Igehely: Jn 13:31-38; Kulcsige: Jn 13:34 „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!”

Júdás elment. Az Úr Jézus azt hirdeti, hogy kereszthalála megdicsőülésének az eszköze. Az Ő megdicsőülése nem öncélú. Isten iránti teljes engedelmességével és az emberek iránti önfeláldozó szeretetével Istent dicsőíti. Ennek következményeként Isten is megdicsőíti Őt.

2023. március 10., péntek

Igehely: Jn 13:21-30; Kulcsige: Jn 13:26 „Jézus így felelt: Az, akinek én mártom be a falatot és odaadom. Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának.”

Eddig Urunk csak célzott elárulására, most megnevezi árulóját. Bár János korábban többször is rámutatott Jézus isteni hatalmára, most emberi mivoltában is láttatja Őt velünk, amikor azt írja, hogy Jézus megrendült lelkében (21a). A Mester bejelentése zavarba hozta tanítványait.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.