Igehely: Jn 10:22-42; Kulcsige: Jn 10:24 „Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!”
Senki sem szeret bizonytalanságban élni. Ilyen szempontból érthető is, ha a Jézus korabeli zsidók sem akartak bizonytalanok lenni Krisztus személyét illetően.
Igehely: Jn 10:16-21; Kulcsige: Jn 10:17 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem.”
Tegnapi elmélkedésünkben úgy szemlélhettük Jézus Krisztust, mint aki a juhok ajtaja. Ma tekintsünk rá úgy, mint aki a jó pásztor. Olyan pásztor, aki törődik a juhokkal, gondja van rájuk, nevükön hívja az övéit, mert ismeri őket, és a juhok is ismerik Őt.
Igehely: Jn 10:1-15; Kulcsige: Jn 10:7 „Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja.”
János evangéliumában Jézus hét alkalommal használta az Én vagyok kifejezést, hogy elmagyarázza, ki Ő, miért jött, és mit kínál azoknak, akik úgy döntenek, hogy követik Őt.
Igehely: Jn 9:35-41; Kulcsige: Jn 9:39 „Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”
A farizeusok ismerték az Írásokat, mégsem fogadták el az Úr Jézust. Ők más Messiást vártak. A vakon született ember viszont, aki meggyógyult, neki elég volt az isteni érintés ahhoz, hogy higgyen és lásson.
Igehely: Jn 9:24-34; Kulcsige: Jn 9:28 „Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk.”
A farizeusok azért nyilvánították magukat Mózes tanítványainak, mert Jézust nem fogadták el. Minden ember, aki nem fogadja el Jézust, mint Urat, mint Megváltót, keresni fog magának egyéb lehetőséget, amit vagy akit imádhat.
Igehely: Jn 9:13-23; Kulcsige: Jn 9:18 „A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit.”
Kétségtelen az isteni érintés hatása. Tegnap láthattuk, amint a vakon született ember látó lett. De hogyan történt ez? Az Úr Jézus érintése következtében. A mai igeszakaszunk bemutatja, amint a farizeusok kételkednek a gyógyulásában. Ez nincsen másképp manapság sem.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.