Igehely: Jn 17:20-26; Kulcsige: Jn 17:20 „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem.”
Jézus Krisztus a napjainkban élő követőiért imádkozik, jobban mondva a minden időben jelenlévő gyülekezetekért. Imádkozott előzőleg azért, hogy az Atya tartsa meg a követőit, most pedig közbenjár az egységükért.
Igehely: Jn 17:9-19; Kulcsige: Jn 17:14 „Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.”
Miközben tanítványaiért imádkozott, Jézus Krisztus nagyon jól tudta, hogy segítségre lesz majd szükségük. Ezért küldte el Szentlelkét, ezért járt közben a megtartatásukért. Ebből az imádságból kiderül, hogy hívő emberként élni nem azt jelenti, hogy kiköltözünk a világból.
Igehely: Jn 17:1-8; Kulcsige: Jn 17:1 „Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged.”
John Knox, a 16. században élt híres skót reformátor a János evangéliuma 17. fejezetét a Szentírás temploma szentek szentjének nevezte. Ebben a részben látható az, ahogy Jézus Krisztus mind közelebb kerül a halálához.
Igehely: Jn 16:25-33; Kulcsige: Jn 16:25 „Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.”
A tanítványok nemcsak a szomorúság nehézségével néztek szembe, hanem azzal is, hogy sok minden rejtve volt még előttük Isten igazságaiból. Különleges három év állt mögöttük, mivel lépten-nyomon hallhatták a Mester tanítását, és láthatták a csodáit.
Igehely: Jn 16:16-24; Kulcsige: Jn 16:21 „Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.”
A tanítványokat szomorúság töltötte el, ha arra gondoltak, hogy Mesterük nemsokára elhagyja őket. Pedig ők még nem is tudtak arról a keserűségről és riadalomról, amely később rájuk várt, amikor látták Isten Fiát szenvedni és meghalni.
Igehely: Jn 16:4b-15; Kulcsige: Jn 16:7 „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”
Az Úr Jézus olyan kijelentést tett a tanítványoknak, amely első hallásra nemhogy erősítette volna, hanem inkább elszomorította őket. Ha figyelmesen olvassuk Megváltónk szavait, megérthetjük, hogy elmenetele nem a tanítványok cserbenhagyását jelentette, hanem ellenkezőleg: a javukat munkálta.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.