Mindennapi áhítatok

2023. április 19., szerda

Igehely: Róm 12:6-8; Kulcsige: Róm 12:6 „Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon.”

Engedetlenségében az ember nemcsak Teremtőjéhez lett hűtlen. Istennek a teremtésben látható örök hatalmát megtagadta, elméjére sötétség borult, szembefordult testvérével is, meggyűlölve azt. „Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!

2023. április 18., kedd

Igehely: Gal 2:15-21; Kulcsige: Gal 2:20 „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”

A teremtő Isten áld és ad, mert szeret. Mindent azért adott, hogy hálaadással éljünk vele. Mindenhez, amit adott, kötött használati utasítást is, hogy az ember tudja, hogyan éljen azzal, amit kapott.

2023. április 16., vasárnap

Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:29 „Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!”

Időszerűek ma is ezek a tanító kérdések: „Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását? Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr?

2023. április 15., szombat

Igehely: Jn 21:24-25; Kulcsige: Jn 21:25 „De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

János életét örökre megváltoztatta az, amit meglátott Jézusban. Jézus bizonyságtétele a föld végső határáig forgatta fel a világot, és hozott élő reménységet az elveszetteknek.

2023. április 14., péntek

Igehely: Jn 21:20-23; Kulcsige: Jn 21:21 „Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz?”

János apostol jövőjéről kérdezett Péter. Jézus válasza határozott és egyenes: „Mit tartozik rád?” – a Károli fordítás szerint: „Mi közöd hozzá?” Megérthetjük ebből, hogy Istennek más emberekkel is terve és célja van, de ez nem feltétlenül tartozik ránk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.