Mindennapi áhítatok

2023. április 30., vasárnap

Igehely: Gal 5:1-6; Kulcsige: Gal 5:1 „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Számomra boldog tudat az, hogy Krisztus szabadságra szabadított meg, és nem újabb terheket helyezett rám. Ezenfelül lehetővé tette azt minden ember számára, hogy higgyen és bízzon benne.

2023. április 29., szombat

Igehely: Róm 13:1-7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

A keresztyén élet szabályaihoz tartozik a feljebbvalók, a társadalmi törvények és az intézmények iránt való engedelmesség is. Az ilyen irányú engedelmességet Pál apostol fontosnak tartotta külön is kiemelni, mert ez egy vitatható és érzékeny kérdés.

2023. április 28., péntek

Igehely: Zsid 13:17 „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.”

Ahhoz, hogy egy közösség vagy gyülekezet jól működjön, vezetőkre, elöljárókra van szükség, akikről Isten mindig is gondoskodott. Az Úrnak az tetszik, amikor nem emberi törekvés, hanem isteni vezetés által kerül valaki a gyülekezet élére. Az ilyenek iránti engedelmességre kér minket az Úr.

2023. április 26., szerda

Igehely: Lk 8:19-21; Kulcsige: Lk 8:21 „Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.”

Az emberi kapcsolataink különböző kategóriákba sorolhatók: ismerősök, barátok, rokonok, testvérek. Ha az Úr Jézusra gondolunk, Ő kész volt különböző emberekkel kapcsolatba lépni, de nem lehet mindegyiket minőséginek vagy eredményesnek nevezni, mivel a hozzá való közeledés nem volt őszinte.

2023. április 25., kedd

Igehely: Fil 2:5-11; Kulcsige: Fil 2:8 „Megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Pál apostol követendő példaként mutatja be az Úr Jézust, aki a menny dicsőségéből jött el a földre, hogy bemutassa az igazi engedelmességet nekünk, eltévedt, de általa megváltott embereknek. Az evangéliumokat olvasva sok helyen utalást találunk az Ő engedelmességére.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.