Igehely: Jn 18:28-32; Kulcsige: Jn 18:32 „Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”
Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.
Igehely: Jn 18:19-27; Kulcsige: Jn 18:21 „Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.”
Annás, a nyugalmazott főpap tanítása felől kérdezi különleges foglyát. Nem a csodatételek, nem a halott-támasztások, nem a származása, végzettsége, életrajza érdekli, hanem a tanítása. És ez bölcsességre vall. Jézust igazán a tanítása jellemzi.
Igehely: Jn 18:12-18; Kulcsige: Jn 18:17 „Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok.”
Ó, jaj: hány és hány Péter van ezen a világon! Akik nagy lendülettel nekiszaladnak a maguk által vállalt feladatnak – hogy azután hamarosan megfutamodjanak a nehézségek, a próbák, a Gonosz „szolgálóleányainak” szájától. Olyan könnyű elítélni a ma Pétereit. Mégsem teszem.
Igehely: Jn 12:12-19; Kulcsige: Jn 12:15 „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”
Virágvasárnap féktelen ujjongását vázolja fel János, az evangélista néhány szóban. Először a sokaság reakcióját idézi fel. Aki csak tehette, pálmaágat vágott az útszéli fákról, hogy kifejezze hódolatát az előtt, akit készek voltak királlyá kikiáltani.
Igehely: Zsolt 81:1-17; Kulcsige: Zsolt 81:14 „Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel!”
Lelki életünkben fontos az Istennel találkozásunk, szövetségbe jutásunk, vagyis a személyes nagy történetünk emlékezetben tartása. Ünnepi muzsikálás, éneklés a hitélet könnyű és látványos mozzanata, mezeje. Ez a lélek belső világának takarója is lehet.
Igehely: Zsolt 79:1-13; Kulcsige: Zsolt 79:8 „Ne ródd fel nekünk az elődök bűneit, siess felénk irgalmasan, mert igen elesettek vagyunk!”
Tragikus eseményekre emlékezik Ászáf, amik az ősök bűnei miatt jöttek rájuk. Könnyű felismerni elődeink bűneit – bár ez is szeretet kérdése – de a sajátot már nehezebb. Mindannyian rendelkezünk egy folyton megmagyarázni, magunkat felmenteni képes énnel.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.