2025. március 8., szombat

DÉLELŐTT | 
Ízetlenné vált só

Igehely: Mk 9:49–50 „Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg. Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!”

„Legyen bennetek só!” – Így foglalja össze az Úr Jézus a tanítását. Vagyis nem magunkért vagyunk a világon. Küldetésünk, megbízásunk van. A keresztyén ember az élet sója, ami nem más, mint az a kilenc jellemvonás, amit az Úr a hegyi beszédben elmondott. Ha a krisztusi jellem (szelídség, alázat…) hiányzik az emberből, olyan, mint a só nélküli étel. A só az étel ízesítésére és tartósítására való. A sóból keveset kell használni, de nélküle az étel ízetlen és alkalmatlan a fogyasztásra. A vérben, a test nedveiben is jelen van a só.

Mit jelent a világ sójának lenni? A Krisztushívő aktív jelenléte a világban. Beszéde, cselekedete, jelleme által hatással van környezetére. Vagy ízesít, megelőzi a romlást, vagy pedig fertőz. Élete nem önmaga, nem is csupán a gyülekezete építésére, ízesítésére való. Szolgálata közben eltűnik, mint a só az ételben. A keresztyén sohasem önmagáért van a világban. Jézus rájuk bízta, hogy értelmet, ízt adjanak a környezetüknek. Ha ízetlen, ha hatástalan, ha lágymeleg, ha idegen ,,anyag” került életünkbe (hiányzik a só, vagy ízetlen lett), van lehetőség a megújulásra.

Tegyük feladatunkat szerényen, csendben! Legyen bennünk só! Legyen bennünk a krisztusi jellem!

Péter István

DÉLUTÁN | 

Győztes hit

Igehely: 1Jn 5:1–5 Kulcsige: 1Jn 5:4 „Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”

Mivel Jézus Krisztus már győzelmet aratott a világ felett (Jn 16:33), ezért a benne hívők számára is megvan a lehetőség, hogy legyőzzék a világot, az Istentől eltávolodott, önmagában függetlenedett, megromlott emberi gondolkozást. Győzelmünk a Jézus győzelmének következménye és Istennel való kapcsolatunk gyümölcse. A Szentlélek munkája ez a győzelem, amely olyan hitet fakasztott bennünk, hogy az legyőzi a világot. A világosság győz a sötétség felett!

Nem akármilyen hit arat győzelmet a világ felett, hanem csak „a mi hitünk”, éspedig az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia. Ez a keresztyén hit sűrített összefoglalása. „Jézus Krisztus Úr”. Keresztyénné és győzedelmessé akkor válik a hited, ha felismered Jézusban az Isten Fiát, mert Őbenne „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2:9). Őbenne az Isten testté lett, emberré lett, és ez mutatja, hogy nem vagyunk egyedül, elfelejtve és magunkra hagyatva keserű sorsunkban. Van számunkra remény! Isten örök tervébe és gondolatába lettünk belefoglalva! Ő a te Urad és Atyád, akire nyugodtan rábízhatod a sorsodat! Higgy Benne! Jézus az Isten Fia, Aki legyőzte a világot és Vele a Benne hívők is mind győztesek lehetnek.

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.