2024. szeptember 8., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Jákób születési neve

Igehely: 1Móz 25:21–26, 27:35-36a; Kulcsige: 1Móz 25:26a „Azután kijött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva.”

Az újszülött megérkezését sok módon ünneplik, de az ajándékozás nem marad el. Egy ajándék, ami egy életen át kísér, az a nevünk, amit a szüleinktől kapunk. Hogy milyen nevet kapunk, az több mindentől függ: a szülők vágyától (tovább vigyék a szülők nevét), kultúrától, a név jelentésétől, stb.

Már az első embernek, Ádámnak, az a kiváltsága volt, hogy a teremtésnél Isten az emberhez vitt minden mezei vadat, égi madarat és minden élő állatot, hogy adjon nevet nekik (1Móz 2:19–20). Azóta is így van ez, például ha egy háziállat születik, kapunk vagy vásárlunk egyet, annak is adunk nevet. Még inkább az embernek. Jákób is kapott nevet. Nevének jelentése: sarkot fogó, elgáncsoló, csaló, aki a másik helyére lép.

Bármilyen legyen is a nevünk: nagyon ismert, híres, új, modern; van egy név, amely minden névnél nagyobb, minden név felett való, a Jézusé (Fil 2:9). Miért? „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké” (Fil 2:9–10). Mert: „... nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4:12). Ezt a nevet nem ember adta, nem a földi szülők, hanem maga Isten.

Amikor az Úr Jézus kiválasztotta tanítványait, sokaknak megváltoztatta a nevét (Simonnak a Péter nevet; Jakabnak és Jánosnak a Boanergész nevet adta), vagy Saulusból Pál lett. Végülis nem az a lényeg, hogy itt a rövid földi életben milyen nevet kaptunk, hanem hogy a nevünk be legyen írva az életnek könyvébe, hogy győzzünk mert: „Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja” (Jel 2:17). „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt” (Jel 3:5).

Milyen neved van? Örülsz a testi szüleidtől kapott nevednek, vagy várod az új nevet a Mennyei Atyától? S mi a fontos számodra, a hírnév, vagy hogy a neved az élet könyvében legyen?

Egyed Ernő

Imaáhítat: 

Köszönjük meg Istennek, hogy földi nevünk mellett Ő új nevet ad majd nekünk! – Jel 2:17

Bibliaóra: 

Nem kitalált meséket követve – 2Pt 1:10-21 (2Pt 1:16)

DÉLUTÁN | 

A kétségbeesett Jób szavai

Igehely: Jób 3:1–10, 20–26; Kulcsige: Jób 3:1 „Végre kinyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.”

Az élet nagyon színes, sok meglepetést tartalmaz. Elkezdve a születéstől a meghalásig. A gyermekkortól az ifjúság évein, a felnőttkoron át az időskorig. Vannak szép, kellemes élmények, de lehet olyan is, amire nem tudunk időben felkészülni. Van, hogy szavakkal tudunk másokat biztatni, de van, hogy kétségbeesésünkben panaszkodunk.

Itt van Jób, aki feddhetetlen, becsületes, Istent félő, rosszat kerülő ember volt (Jób 1:1). Micsoda jellemzők! Az Úr is dicsekszik vele: „Nincs hozzá fogható a földön.” A Sátán nem akar belenyugodni ebbe a helyzetbe, és elkezdi, majd folytatja rossz szándékait. Tudjuk a Jób könyvéből a részleteket, ahogy Jób nem vétkezett a sok és nehéz próba között, hogy mennyire tudott tűrni, hallgatni még a nagy szenvedések közepette is. De ő is, mint ember, elérkezett egy olyan pontra, ahol teret ad kétségbeesett szavainak, kiönti keserű gondolatait. Elmondja Istennek, mit érez fájdalmában, megaláztatásában, nyomorúságában, elkeseredésében. Megfigyelhetjük, hogy ilyen helyzetben sem tagadja meg Istent, és egyetlen lázadó szót sem szól ellene. Ismerjük a Bibliából Jeremiást is, a síró prófétát, aki fájdalmában hasonló siralmakban tör ki, mint Jób (Jeremiás siralmai). Még Jézus is, szenvedése tetőpontján, megkérdezte az Atyát: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27:46).

Ezen a földön, ahol a Sátán is jelen van, nincs ember, aki ne lenne megpróbálva, megkísértve, aminek több oka is lehet. Azért is lehet, hogy kiderüljön, mi van a szívben; vagy mert nagyon jól megy dolgunk, keressük és követjük Isten akaratát, de az ördög ezt irigyli, és meg akarja akadályozni. És lehet, hogy kezünk, lábunk már tehetetlen, de be akarja avatni a szánkat, mert ő is tudja, hogy: „Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét” (Jak 3:2).

Ezért – ismerve az élet kihívásait, próbáit, a példákat – jó felkészülni minden területen, főleg a beszéd, a szavak területén, hogy kétségbeesettségünkben se vétkezzünk!

Egyed Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.