2024. szeptember 6., péntek

DÉLELŐTT | 
Az Izsáknak tett eskü kötelez

Igehely: Zsolt 105:1–12; Kulcsige: Zsolt 105:9 „Amit Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak megesküdött.”

A történelem során nagy nemzetek és hatalmas birodalmak szűntek meg létezni. Más a helyzet azonban Ábrahám ígéret szerinti utódaival, akik csak alig néhányan voltak (12.v.).

Sokáig éltek hontalanul, sanyargatott kisebbségként Egyiptomban, az évezredek alatt sokszor irtották, pusztították őket, mégis ma is léteznek, mint nemzet, mint önálló ország. Nem azért történt így, mert ők minden nemzetnél különbek vagy jobbak, hanem a pátriárkáknak tett eskü miatt, amit Isten a mai napig megtartott. Amit Isten megígért, az úgy lesz, először is azért, mert ő nem felejti el, amit ígért (mint mi néha!): „Örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át is az adott szavára.” Másodszor azért, mert neki van hatalma megadni, amit ígért: a Kánaán földjét örökségül. Igaz: csak a második nemzedék és jó későre, de birtokba vették. Tény és való: Isten nemcsak a javunkra mondott ígéreteit állja, hanem az ellenünk szólókat is. Akiknek megesküdött, hogy nem mennek be, azok mind elhullottak a pusztában.

Az Úr a mindhalálig hűségeseknek koronát ígért, és meg is adja, de azt is kijelentette, hogy országába nem megy be semmi tisztátalan. Ha Isten nekünk tett ígéreteit önmagára nézve kötelező jellegűnek tartja, akkor jogos az elvárása, hogy a neki tett ígéreteinket mi is betartsuk.

Dimény Ernő

DÉLUTÁN | 

Mózes halála

Igehely: 5Móz 34:5–12; Kulcsige: 5Móz 34:5 „Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint.”

Mózes életének utolsó 40 éve azzal telt, hogy vezette és segítette Izráelt a Kánaán felé. Mostanra már mind meghaltak azok, akikről Isten kijelentette, hogy hitetlenségük miatt nem mehetnek be az Ígéret földjére. A Jordánon való átkelés ideje Mózes számára szolgálatának és földi életének végét jelentette, hisz más okokból ugyan, de ő sem mehetett be.

Az életben maradása mostantól csak késleltetné a honfoglalás kezdetét. Mózes már korábban is hajlandó lett volna meghalni népe érdekében, így most is, bár még erős és egészséges, de enged a hívó szónak, amely utolsó útjára hívja. Jó lenne megtanulni tőle félreállni, és saját érdekeinkről lemondani, ha a helyzet úgy kívánja az Isten ügyért.

Lesújtó lehet, ha valakit szembesítenek a ténnyel, hogy meg vannak számlálva a napjai, de kegyelem is, mert ha előre tudja, felkészülhet az elköltözésre. Bár Júdás levele szerint küzdelem folyt Mózes holttestéért Mihály arkangyal és az ördög között, az a tény, hogy Mózes ott volt Jézussal a megdicsőülés hegyén, bizonyítja, hogy halála után úgy teste, mint lelke különleges megbecsülésben részesült. „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát.” (Zsolt 116:15)

Dimény Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
12 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.