2024. március 4., hétfő

DÉLELŐTT | 
Próféciák beteljesítője

Igehely: Mt 12:15–21; Kulcsige: Mt 12:18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.”

Jézus a küldetése által a próféciákat teljesítette be. Bárhova ment, összegyűlt a tömeg, „ő pedig meggyógyította mindnyájukat.” Azonban megparancsolta nekik, hogy ,,ne fedjék fel, kicsoda ő.” Ezt nem félelemből tette, hanem azért, hogy: „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált.”

Máté az Ézs 42:1–4 verseit idézi. Ézsaiás úgy látta Jézus Krisztust, mint szolgát, akit Isten választott ki, akit nagyon szeretett, kedvét lelte, sőt gyönyörködött benne. Teljes szolgálatát Isten Lelkével végezte, a próféciák beteljesítésével Istent dicsőítette meg. Krisztus példát adott számunkra szolgálatával. Minden tettét irgalom és szeretet hatotta át. Versengés és feltűnési vágy nélkül szolgált, mint az erőtlenek erősítője és bátorítója. Ő példa nekünk arra, hogy a szolgálatunk ne dicsőségszerzésről, emberi törekvésről szóljon, hanem Isten nevének megdicsőüléséről. Szolgáljunk úgy az emberek között, hogy ne minket lássanak és halljanak, hanem Jézus Krisztust, aki által reménységet nyerjenek ők is!

Mit érzel és mit gondolsz, látva, hogy Jézus szolgálata lemondásról és szenvedés­ről szólt? Hogyan szolgálhatsz úgy az embereknek, hogy közben Isten felé segítsd őket, hogy igazi hitet és reménységet nyerjenek tőle?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Áron aranyborjút készít

Igehely: 2Móz 32:1–14; Kulcsige: 2Móz 32:2 „Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám!”

Izráel népe megszegi a szövetséget, hűtlen lesz a szövetség Istenéhez. Lelepleződik, hogy milyen gonosz és hitetlen a szívük. Pedig Isten annyiszor kimutatta feléjük gondoskodó szeretetét, ők mégis más isten után vágyakoztak. Sajnos, az emberiség történelmében megismétlődnek ezek a jelenségek. Az Istentől elfordult szív azt szereti és azt keresi, ami életének és gondolatvilágának megfelel. A nép szólt Áronnak: „Jöjj, és készíts nekünk istent” (1.v.). Micsoda gonosz kérés! Embert szólítanak fel arra, hogy istent készítsen nekik.

Áron enged a nép kérésének, akik új vezető után sóvárognak, mert Mózes késlekedett, még nem jött le a hegyről. Szomorú, hogy Áron nem áll istenfélő papként testvére helyére, hanem az istentelen nép szavára hallgat. A néptől összegyűjti az aranyékszereket, és egy aranyborjút készít. Oltárt is épített, és kihirdette, hogy ,,holnap az Úr ünnepe lesz” (5.v.). Pedig már nem Isten volt a középpontban, hanem az aranyborjú (ApCsel 7:41).

Ez történik ma is a névleges keresztyén világban. Nem tagadja Istent, ünnepel Isten nevében, talán még áldozatot is hoz, hogy Isten segítse meg, de szíve nagyon távol van az Úrtól (2Tim 4:3–4). Őrizzen meg minket ettől az Úr!

Tóth Róbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.