2024. augusztus 6., kedd

DÉLELŐTT | 
A házastársi hűségben Isten hűségét tükrözzük

Igehely: Mt 19:3-12; Kulcsige: Mt 19:6 „Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!”

Az Isten és ember közötti kapcsolatban gyakran említésre kerül az ember lázadó természete és Isten folyamatos ragaszkodása. Ismerve saját gyengeségeinket bátorítást jelent, hogy Isten „markaiba metszett” (Ézs 49:16), illetve a tudat, hogy „…semmi […] nem választhat el minket Isten szeretetétől.” (Róm 8:38)

Fontos érték a keresztény házasságban az egymásnak megfogadott hűség. Gyakran ez a fogadalom tart össze két embert, amikor különböző viharok támadnak. Azonban veszélyt is jelenthet, amikor „csak” az egymásnak tett ígéret tart össze, a szívek azonban elszakadtak egymástól. Egymás mellett élő házaspárok könnyen elidegenedhetnek egymástól. Éppen ezért fontos újra Istenre nézni, és tanulni azt a hűséget, amelyet ő gyakorol felénk. Isten hűsége nem egyszerű kötelességtudat. Hozzánk való ragaszkodását abban mutatja meg, hogy kihűlt szívünket mindig kész felhevíteni. Ha kihűlt szívvel élünk egy fedél alatt, de „idegenként” azzal a személlyel, akinek egy éltre szóló ígéretet tettünk, ma lehetőségünk van újra „odaszánni magunkat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul”, hogy teljesen érte égjünk. Amint Isten hűsége felhevíti iránta a lelkesedésünket, ezzel egyidejűleg képes újraéleszteni kihűlt házasságokat. Legyen a mi hűségünk is egymást felemelő, felhevítő.

Szabó Sándor

DÉLUTÁN | 

Az Úrnak szentelt élet követelményei

Igehely: 4Móz 6:1–8; Kulcsige: 4Móz 6:8 „Názírsága egész idején az Úrnak legyen szentelve.”

Kétségtelen, hogy lelki életünkben fontos szerepe van az Isten előtt megtartott tisztaságnak. Nemcsak az Ó-, de az Újszövetség lapjain is találkozunk a felhívással, hogy szentek legyünk, miképpen az Úr, a mi Istenünk is szent. Fontos azonban Isten igéjét annak szövegkörnyezetében, jól értelmezni. Az Ószövetség idején a nazíri fogadás nem a mindennapi élet általános megéléséről szólt. „Ha egy férfi vagy nő különleges fogadalmat tesz…” – ez a különleges fogadalom nem egész életre, hanem egy meghatározott időre szólt: „Nazírsága egész idején az Úrnak legyen szentelve.” Erre az időszakra vonatkozott, hogy a szőlő termésétől és a borotvától tartózkodjon az adott személy.

Az Újszövetségben azonban nemcsak egy meghatározott időre szól a szentség megélése, hanem egész életünk idejére. A szentség megélésének nemcsak felelőssége, hanem különleges áldása is van: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe” (1Pt 2:9). Nagy áldás Isten népéhez, sőt, magához Istenhez tartozni. Hálát adhatunk, hogy drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén lettünk megváltva, megvásárolva. Így a szentségben megélt élet nem teher, hanem kiváltság és áldás lesz. Hálát adhatunk megváltásunkért, és kérhetjük az erőt a szent életben való járáshoz.

Szabó Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.