2024. április 15., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jézus és a farizeusok a válásról

Igehely: Mt 19:1–12; Kulcsige: Mt 19:9 „Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”

Nem szeretnék szemforgató farizeusként, felszínesen közelíteni a válás témájához. Fogadtunk már be édesanyát imaházunkba gyermekeivel, hogy megvédjük őket a bántalmazó férjtől és édesapától. De nem azért, hogy a válásra bátorítsuk, hanem azért, hogy világos, erőteljes üzenetet küldjünk a férjnek: a családja nem az ő, hanem az Isten tulajdona, nem tehet bármit velük.

Mai igénk nem is az ilyen szélsőséges esetekről szól. Bár a kérdés költői, és kísérteni szeretnék vele Jézust, a probléma valóságos. A kiskapuk keresése nem mai probléma: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Veszélyes ilyen kérdésekkel játszadozni. Előbb-utóbb az a „bármilyen ok” előkerül. Aztán ha megvan az ok, könnyen talál „igei vezetést és magyarázatot” is: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon neki válólevelet?” A ma embere szíve keménysége miatt igen könnyen megtalálja azt az okot, és válik, sok lelki sebet, nyomort és átkot okozva ezzel.

El kell döntenünk, hogy a Bibliát kiskapuk gyűjteményeként használjuk-e, vagy arra, hogy megismerjük Isten akaratát, és meg is tegyük azt.

Mike Sámuel

DÉLUTÁN | 

Félelemből hozott döntés

Igehely: 1Móz 12:10–20; Kulcsige: 1Móz 12:13 „Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad.”

Gyökössy Endre írja erről a történetről, hogy Abrám, a hit atyja itt még papucsban jár. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Abrám Istennel való ismerkedése nem a nulláról, hanem a mínusz végtelenről indult. Egy teljesen pogány családból és kultúrából jött. Nem volt Bibliája, szépen megfogalmazott teológiai ismeretei. Húsba vágóan a saját bőrén tanulta, hogy kicsoda az Örökkévaló. A mai történetben még az ismerkedés kezdetén van, és felvonultatja az Édenkerten kívüli ember félelemből hozott döntéseinek teljes arzenálját. A félelem olyan, mint a távcső. A problémákat (a nem létezőket is) irreálisan felnagyítja és a képünkbe tolja, ahogy annakidején Saulnak Góliátot. Ilyenkor szoktunk nagyon rossz döntéseket hozni, mivel a félelem rossz tanácsadó. Abrám nemcsak a meg sem támadott életét menti, hanem hasznot is szeretne húzni a helyzetből: „Mondd hát azt, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen általad, és ne öljenek meg miattad!” Az emberi logika bejött: „Abrámnak pedig jó sora lett a felesége által: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálóleányai, szamárkancái és tevéi.” Egy dolgot nem tudott még Abrám, hogy nincs nagyobb védelem és áldás, mint az Istené.

Készek vagyunk-e leszámolni emberi ügyeskedéseinkkel? Isten országa és annak építése összeférhetetlen az ördög fegyvertárával.

Mike Sámuel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Móz 13:17–22; Kulcsige: 2Móz 13:17–18 „Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.”

„Megvan az ideje a harcnak és a harc kerülésének” (Préd 3:1). Felső tagozatosként belekerültem több olyan helyzetbe, aminek verekedés lett a vége. Az iskolában a verekedést nem nézték el. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor ki kellett állnom magamért. Ennek volt pozitív és negatív eredménye is. Volt, hogy többet nem csúfoltak, de az ellenőrzőm kezdett telni a figyelmeztetőkkel. Sokszor kerültem dilemmába, hogy most kell harcolni, vagy nem kell harcolni?