Igehely: Préd 4:13-17; Kulcsige: Préd 4:13 „Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul.”
Voltunk az idősek otthonában evangelizálni. A társalkodóban nézték a tévét. Nekünk az étkezőben adtak helyet. Kimentünk, és hívogattuk őket, hogy jöjjenek az étkezőbe. Egy igen idős bácsi csak támaszkodott a botjára, és nézett maga elé. Mikor mondtam neki is, hogy jöjjön, mert az Úr Jézusról fogunk beszélni, azt mondta: „Nem megyek, nekem van.” „És mi van?” – kérdeztem. „Római katolikus.” – és továbbra is csak merev tekintettel nézett maga elé. S én hiába mondtam, hogy többről van szó, mint vallásról, ő hajthatatlan maradt.
Ahogy öregszik az ember, úgy hajlamos bekeményedni. Nem nyitott az újra. Sajnos, sok esetben a gyülekezeteinkben is viták, sőt, szakadások alakulnak, mert az idős testvérek nem tudják fogadni a fiatalok újszerű dicsőítését, hogy egy példát hozzak csak fel. Salamon azt mondja, hogy a kemény szívű nem sokat ér, még ha király és sokat tapasztalt vénember is. Ugye, senki nem szeretne keveset érő lenni? Hiszen Isten kezében mindannyian drágák és értékesek vagyunk!
Kérjük az Urat, hogy lágyítsa meg a szívünket! „Kezed, ha megérint, már elég… Érints hát kezeddel, ó, Uram, kérlek most tégy csodát. Életem lankadó húrjain, jöjj, teremts harmóniát!” (HH 412.)
Dóczé Bálint
Az Úr dicsősége visszatér a templomba
Igehely: Ez 43:1-9; Kulcsige: Ez 43:4 „Az Úr dicsősége pedig bement a templomba a keletre néző kapun át.”
Pár éve felújítottuk imaházunkat, átalakítást is végeztünk rajta. Szomorú volt a látvány. Az üres terem visszhangzott a kalapálástól, vastagon szállt a por. Akinek nem volt ott dolga, el is kerülte az épületet. De mennyire más volt a helyzet, mikor ünnepi istentisztelet keretében újra megnyitottuk szeretett imaházunkat! Érezhető volt, ahogy megtelt a ház Isten dicsőségével. Visszaraktuk a szószéket, a bemerítő medencét, orgonát, a padok helyett új székeket, és egybegyűlt az Úr népe is, a gyülekezet. De ha nem lett volna velünk az Úr, akkor hiába a szép imaház, s hiába a szép liturgia. De velünk volt, és velünk van az Úr még mindig.
Amikor a próféta meglátja az Úr dicsőségét, arcra borul. Nem maradhat állva, hisz hogyan nézhetné a halandó emelt fővel az Istent? De Ő az alázatosaknak kegyelmét adja: Ezékielt felemeli a Lélek, beviszi a belső udvarra. Az Úr azt akarja, hogy vele még bensőségesebb szeretetkapcsolatban legyünk. Te is akarod? Akkor mondd: „Alázat, Uram, hadd lakjon bennem. Éljek én végtelen kegyelmedben! Atyám, te előtted porba hullok, Jézus keresztjénél leborulok… Lábaidnál, csupán ott jó nekem, mert csak ott talál békét lelkem.” (HH 28.)
Dóczé Bálint
Új hozzászólás