2023. március 6., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jelek és elutasítás

Igehely: Jn 12:37-43; Kulcsige: Jn 12:37 „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne.”

Igénk kulcsszava a hit. Nyilván szó van a hit ellentétéről is, a hitetlenségről. János apostol a sok jel által nemcsak a Lázár feltámasztására utal, hanem az Úr összes jeleire és csodáira, amelyekben Isten hatalmas karjának ereje nyilvánult meg. Az Úr Jézus nyilvános munkásságának vége van már. Az evangélista szomorú megállapítást tett a néppel kapcsolatosan: „mégsem hittek benne” (37b). Bár az Úr dicsőségét lélekben meglátó Ézsaiás próféta és társai érthető, világos isteni üzenetet ismertettek a néppel, de szemük vaksága, szívük keménysége, valamint hitetlenségük nem segítette őket megtéréshez és lelki gyógyuláshoz. A zsidók korábban nem akartak hinni, megkeményedett lelki állapotuk azt eredményezte, hogy később már nem is tudtak hinni.
Földi munkássága idején sok főember is hitt az Úr Jézusban, de az emberektől való félelem miatt, az emberek dicséretének keresése miatt, vagy hogy ki ne rekesztessenek a zsinagógából, nem vallottak színt. Tudjuk, nem az emberektől való félelem, hanem az istenfélelem segíthet bárkit üdvösséghez.
Érdeklik-e a mai embert a jelek, vagy közömbös irántuk? Akarunk-e bátor, hiteles hitvallók lenni? Hogy reagálunk az elutasításra?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Munkatársak a vezetésben

Igehely: 2Móz 18:13-26; Kulcsige: 2Móz 18:21 „Válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, megbízható embereket, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.”

Mózes Isten választott népének legnagyobb vezetője volt. Rendelkezett Egyiptom legmagasabb szintű ismereteivel, ám a vezetésre alkalmassá a Mindenható tette.
Jetró, Mózes apósa meglátogatta Mózest a pusztában, mert meghallotta, hogy hogyan szabadította ki népét az Örökkévaló az egyiptomi fogságból. Mózes szeretettel és békességgel fogadta szeretteit. Az ige beszámol Jetró megtéréséről, arról, hogy miként ismerte meg Izráel Istenét, az igaz Istent, akinek megtérésekor égő- és véresáldozatot mutatott be. Megérkezésük másnapján az após munkalátogatást tett Mózesnél, látta, hogy mi mindent végez a nép között. Jetró mindezt megterhelőnek, veszélyesnek találta. Azt javasolta Mózesnek, válasszon munkatársakat a vezetésben, úgy áldásosabb lesz a munkájuk. Mózes elfogadta és megvalósította apósa indítványát. Hogyan adhatott Jetró ilyen jó tanácsot vejének? Jetró e bölcsességet Istentől kapta, megtérése következményeként. Isten népe javára használta azt.
Milyen vezetési stílust tartunk a legmegfelelőbbnek? Szeretünk munkatársakkal együtt munkálkodni? Odafigyelünk-e a bölcs tanácsokra?

Gergely Pál

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.