2023. március 25., szombat

DÉLELŐTT | 
Jézus elfogatása

Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:4 „Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek?”

Jézus Krisztus eltávozásának ideje elérkezett. Megváltónk tisztában volt mindazzal, ami rá várt. Ebben a tudatban előrement vagy „kiment”, de nem pusztán a kertből, vagy a fák árnyékából a holdfénybe, vagy a tanítványok köréből. Előrement az isteni cél beteljesítésére. Jézus Krisztus nem menekült, nem mentette a saját életét. Sőt, amikor feltette a kérdést, hogy „Kit kerestek?” inkább saját magára irányította a katonák és a sokaság figyelmét, ezzel is biztosítva a tanítványok életét.
Jézus Krisztus minden tettéből csak a szeretet áradt a tanítványaira. Nemcsak abban, hogy eltávozásával gondoskodott róluk, elküldve a Szentlelkét. Nemcsak abban, ahogy imádkozott értük, hanem ahogy élete árán is vigyázott rájuk. De leginkább helyettes áldozatában, amit az egész világért felvállalt.
Ez az önzetlen magatartás jellemezze az életünket, de ne csak akkor, amikor nekünk nem kerül semmibe, hanem akkor is, amikor talán mindenünkbe kerül az, hogy Krisztust megvalljuk, és testvéreinket bátorítjuk vagy segítjük. Ugyanakkor minden időben és minden helyzetben igyekezzünk Atyánk akaratát teljesíteni örömmel!

János Csaba

DÉLUTÁN | 

Sokféle ajándékok jó sáfárai

Igehely: 1Pt 4:10-11 „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

A lelki ajándék által Isten különleges képességgel ruházza fel az embert. Nem a velünk született természetes képességről van itt szó. Ezt Isten adja a hívő embernek azért, hogy feladatát teljesíteni tudja népe között és a világban.
E lelki ajándékokkal egymásnak kell szolgálnunk. Minden hívő feladata az, hogy a neki adott kegyelem és ajándék által építse a gyülekezet tagjait, eszközként az Úr kezében. Gyakran kísértést érezhet a hívő, hogy a gyülekezetben csupán fogyasztóként éljen, hiszen csak nézni másokat, ahogy szolgálnak, az kényelmesebb. Az Úr viszont arra hív, hogy mindazzal, amit az Úrtól nyertél, mások felé szolgálj, mint Isten odaszánt gyermeke.
Jó sáfárként kell használnunk ezeket az ajándékokat. A sáfár jelentései: ház- és vagyongondozó, felügyelő. Krisztus idejében a sáfár felelős volt a gazda házáért és vagyonáért. Az Úr gyermeke is Isten sáfárja. A tőle kapott kegyelem és a lelki ajándékok használatáért felelős. Isten kész volt drága ajándékokat ránk bízni. Aki nem használja, vagy csak a maga dicsőségére, az küldetésében megbukott.
Vigyázz, ne élj vissza Isten jóságával, kegyelmével és áldásaival! Legyél az a jó sáfár, aki ajándékait testvérei építésére, és az Úr dicsőségére használja.

János Csaba

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.