Igehely: ApCsel 2:1-21; Kulcsige: ApCsel 2:17 „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.”
Olvasva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (EJENy), rádöbbenhetünk arra, hogy a számunkra természetes egyéni szabadságaink mennyire nem voltak természetesek az első pünkösd idejében. Az első században az egyéni szabadsághoz való jog nemhez, korhoz, fajhoz és társadalmi státuszhoz kötődött. Ha egy római arisztokrata család pátriárkája voltál, akkor korlátlan jogaid voltak. De, mint gyermek vagy unoka, alá voltál rendelve a pátriárkának. A nőknek pedig majdnem semmi szabadságuk nem volt, gyakran úgy voltak tekintve, mint berendezési tárgyak: jobb esetben, mint dísze a háznak, rosszabb esetben, mint takarítási kellék. A más nemzetiségűeknek és szolgáknak pedig semmi joguk sem volt, ők úgy voltak tekintve, mint fogyóanyag: mint a tűzifa vagy egy pár cipő.
Ebben a társadalmi kontextusban a Szentlélek kitöltetése nem csupán fizikailag hasonlított egy hatalmas szélrohamhoz, de magával hozta a társadalmi változások szelét is. Jóllehet sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben, a Lélek betöltötte a nőket is, meg a fiatalokat is. Mi több, a Lélek nemcsak latin, görög, vagy arám nyelvekre korlátozta az üzenet átadását, hanem különféle nyelvek beszédére indította a kis tanítványi csoportot. Nem véletlen, hogy Péter Jóel (2:28–32) próféta szavait idézi, hiszen az apostol egyből felmérte, hogy a Szentlélek ereje képes a társadalmi határokat teljesen átrendezni, és a társadalmi szakadékokat áthidalni. A jóeli prófécia rámutat arra, hogy Isten szemében nincs különbség nő vagy férfi, zsidó vagy görög, szolga vagy szabad között. Isten szabadságra hívott el minden embert nemtől, fajtól, kortól és társadalmi státusztól függetlenül. Pünkösd előtt elképzelhetetlen kijelentés lett volna az EJENy 3. cikkelye – „Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz” – de pünkösd után a Lélek erejének köszönhetően ez megváltozott.
Az idei pünkösd alakalmával feltevődik a kérdés, hogy vannak-e még olyan társadalmi szakadékok, amiket a Szentléleknek át kell hidalnia? Vannak-e olyan korlátok, amiket le kell rombolnia? Ha igen, akkor imádkoznunk kell, hogy ez megtörténjen, és nyitottaknak kell lennünk ahhoz, hogy ebben a Szentlélek minket is felhasználjon.
Dr. Biró Zoltán
Imaáhítat: Kiáltsuk bátran a Lélek által: Isten gyermekei vagyunk! – Róm 8:15-16
Bibliaóra: Megkapjátok a Szentlélek ajándékát – ApCsel 2:29-47 (ApCsel 2:38)
A Szentlélek életre kelt
Igehely: Jn 6:60-69; Kulcsige: Jn 6:63 „A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.”
Az „Én vagyok az élet kenyere” (35.v.) sokunknak kedvenc bibliaverse, mégis Jézus tanítványainak egy része ezt kemény beszédnek nevezi, és ezért sokan feladják a követését.
A történet a sátoros ünnep (pünkösd) gazdag szimbólumvilágára épül, amikor a zsidók megemlékeztek Istennek a pusztai vándorlás alatti gondviseléséről. Ebben a kontextusban kérik a zsidók a kapernaumi zsinagógában Jézustól, hogy ha tényleg Istentől jött, mutasson olyan jelet, mint Mózes a pusztában, amikor mannát adott a népnek. Jézus válasza viszont rámutat, hogy a pusztai vándorlás nem csak a mannáról szólt, hanem az Istenbe vetett hitről, és ugyanúgy, ahogy a zsidók a pusztai vándorlás során folyamatosan zúgolódtak, panaszkodtak és megkérdőjelezték Isten gondviselését, Jézus kortársai is folyamatosan megkérdőjelezik Isten kegyelmét, amit Jézus Krisztuson keresztül áraszt ki.
Ebben a kontextusban jelenti ki Jézus, hogy Ő a manna (az élet kenyere). Ha csupán szó szerint, és fizikai szempontból értelmezzük ezt a kijelentést, akkor ez tényleg kemény beszéd. De Jézus világossá teszi, hogy ő nem Izráel politikai megváltásáért jött, hanem az emberiség lelki megváltásáért (63.v.). A politikai, fizikai vagy testi szabadulás csak időszakos, és előbb-utóbb elmúlik (a test nem használ semmit), de a lelki szabadság az örök, el nem múló élethez vezet (a Lélek az, aki életre kelt).
Ezért ahogy az izráelitáknak hit által kellett felszedniük a mannát a pusztában, és mindig csak annyit, ami egy napra volt szükséges, ugyanúgy hit által kell Jézus követőinek is elfogadniuk, hogy Isten az örök életet Krisztuson keresztül jelentette ki a világ számára. Ez az a pont, ahol sokan elfordulnak Jézustól, mert ők földi jólét (manna) után vágytak, amit a Mester látszólag megtagadott tőlük. De akik maradtak, azért maradtak, mert Jézusnál „örök élet beszéde van”.
Pünkösd alkalmával feltevődik a kérdés: Isten gondviselését földi vagy lelki áldásokban látjuk? Ugyanakkor földi vándorutunk során bízunk-e Istenben, hogy mindenkor kirendeli úgy a lelki, mint a fizikai szükségeinket?
Dr. Biró Zoltán
Új hozzászólás