Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 2Kor 5:10 „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”
A második korinthusi levélben Pál a hangsúlyt áthelyezi a halandó élet korlátoltságáról az Istennel való örök élet gyönyörűségére. Valószínű, hogy az Ázsiában átélt halálközeli élménye (2Kor 1:8) rámutatott arra, hogy a földi élet mulandó, és hogy ezzel a mulandósággal meg kell tanulni együtt élni.
A halál valóságával való együttélés kettősséghez vezet: egyrészt a menny örömei arra ösztönöznek, hogy jó lenne minél hamarabb ott lenni, másrészt az emberi kapcsolataink és földi elhívásunk maradásra ösztönöz. E kettősség megértésére az apostol az otthon gondolatát használja fel: sátorhoz hasonlítja a földi létet, és egy örök házhoz a mennyeit. Pál sátorkészítő mester volt. Számára világos, hogy akik sátorban élnek, azok nem eresztenek gyökeret, és bármikor készek továbblépni, de ameddig úton vannak, a sátornak is megvan a szerepe.
Magunkba tekintve: milyen földi elhívások kötnek ideiglenesen ehhez az élethez, amik kedvessé tehetnek Isten előtt? Melyek azok a kötelek, amelyek meggátolnak, hogy szabadon továbblépjünk, amikor ennek eljött az ideje?
Dr. Biró Zoltán
Szabadulás a bűn törvényszerűsége alól
Igehely: Róm 7:21-25; Kulcsige: Róm 7:24-25a „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!”
Alapigénk a 7. rész összegzését tartalmazza. Itt Pál világossá akarja tenni olvasói számára, hogy amíg a földi testben élünk, addig kettősségben élünk. Egyrészt a Szentlélek által megelevenített belső ember a jó cselekvésére ösztönöz. Másrészt a bűn ereje a testi kívánságokon és vágyakon keresztül a rossz gyakorlására serkent.
Ebben a szakaszban Pál saját magáról beszél: „Azt... találom magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni” (21.v.). Pál nem azt mondja, hogy nektek, római keresztyéneknek szembe kell néznetek ezzel a kettősséggel, hanem érett hívőként felismeri, hogy neki személyesen is harcolnia kell ezzel. Amikor a bűn erejéről beszél, nem mérsékeli a hatását, hanem erős szavakat használva rámutat, hogy a bennünk lakó gonoszság állandóan lesben áll, és keresi az alkalmat, hogy bűnbe sodorhasson.
Ebben a helyzetben kiált fel az apostol, és vallja meg, hogy még megváltottként is egy nyomorult ember, aki Krisztus szabadítására szorul. Ez az a pont, ahova eljutva minden keresztyén teljes egészében értékelni tudja Isten kegyelmét.
Dr. Biró Zoltán
Új hozzászólás