Igehely: Jón 3:1-10; Kulcsige: Jón 3:3 „Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához.”
Jónás csak azt mondta, amit Isten a szájába adott. Ma ezt nem érezzük evangélizációs igehirdetésnek. Jártunk Erdélyben, amikor minden utcasarkon Ceausescu-kép dísztelenkedett. Az istentiszteleteken az áramszolgáltatás bármikor megszűnhetett. De imaóra előtt már egy órával együtt énekeltünk azokkal, akiknek egyetlen hely az imaház volt, ahol fellélegezhettek. Ott volt köztünk Jézus, mert erre vágytunk. Az ébredés hatására rájöttek, hogy Isten parancsai nem arra valók, hogy kijátsszák azokat. Elkezdték rendezni soraikat. Ki-ki önmagán kezdte. Nem egyezkedtek bűneikkel, hanem meg akartak tisztulni. Engedelmeskedni akartak Jézusnak, és Isten kiárasztotta rájuk áldását. A határnál eldugdosott Bibliáinkkal nem mi vittünk nekik valamit, hanem ők nyújtották nekünk a Krisztus illatát.
A ma embere élmény-centrikus, látványfüggő. Sajnos, e kor egyháza ezek kielégítésére törekszik, ehhez igazodik, nem a Biblia szavaihoz. Az, ha az Úristen tevékenységét programokkal és újabb programokkal helyettesítjük, arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk.
Az ősegyház Istentől vette küldetését, nem emberektől. Csak azt adta tovább, amit Krisztus bízott rá (Mt 28:18-20). Semmi többet, és semmi mást.
Hegyi András
A viszályt szító
Igehely: Péld 26:20-23 „Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály. A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít. A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. Az ezüstmáz bevonja az agyagedényt, a sima ajak pedig a gonosz szívet.”
„Sok beszédben elkerülhetetlen a vétek” (Péld 10:19). „A beszéd kezdete butaság, a vége szörnyű ostobaság” (Préd 10:13). Van, hogy valaki csak mondja, mondja. Mivel nem akarjuk megbántani, végighallgatjuk, de az eszünk máshol jár. Olyan is van, hogy „csak tudnánk, mi a baja?” Mert hallgat. Még a szeme se árulja el, hogy mi bántja.
Hányféle szavunk van? Hányféle hallgatásunk? Gyógyító és betegítő, bátorító és lehangoló, vidám és szomorú, jó és gonosz. Ám többet hibázunk meggondolatlan szavainkkal, mintha csendben maradnánk. Kifecsegjük a titkokat, mert szeretnénk jól értesültnek látszani. Elmondunk magunkról dolgokat, amik csak a titkos kamránkba valók. Belefolyunk vitákba, pedig semmi értelme. Eldicsekszünk, hogy kikért imádkozunk, de az is csak Istenre tartozna. Beszédkényszerünkkel tisztában se vagyunk.
Hol születnek a szavaink? A tévé előtt, a baráti társaságban, vagy csendben az Úr jelenlétében? Hisz a szív teljességéből szól a száj (Mt 12:34). Ismerjük az Isten előtti csendességet? Korunk nem csend-párti. Ha hirtelen csönd támad, szinte megijednek. Pedig bölcsen szólni, és bölcsen hallgatni akkor tudunk, ha kezünkbe vesszük Bibliánkat, megértjük, amire tanít, és odaállunk annak a mértéke alá.
Hegyi András
Új hozzászólás