2023. január 10., kedd

DÉLELŐTT | 
Jelek és hit

Igehely: Jn 2:23-25; Kulcsige: Jn 2:23 „Amikor Jeruzsálemben volt a páska ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett.”

Csodákra éhes emberek vették körül Jézus Krisztust. Jelt követeltek. Az új jel a templom lerombolása, és három nap alatt való felépítése. Ez teljesen elképzelhetetlen volt a zsidók számára. Nagyon jól tudták, hogy a templom negyvenhat évig épült, és lehetetlen három nap alatt felépíteni. Feltámadása után viszont megértették, hogy testének templomáról beszélt.
Ezen az ünnepen sokan hittek benne. Jézus ismerte mindannyiukat. Tudta, hogy hitük jelek és csodák után vágyik, látványosságra épül, és hamar tovatűnik. Jézus Istensége, mindentudása van előttünk. Nem bízta magát rájuk. Tudta, mi lakik bennük: csak felszínes hitük van. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Jézus ismer minket is, tudja, milyen hitünk van. Sokan szeretik a szenzációt, az új dolgokat. Ezért némelyek kívánságaik szerint szolgálják ki az erre éheseket: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni” (Gal 6:7). Jézus szeret minket, és azt akarja, hogy valódi hitünk legyen: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek” (Zsid 11:1-2). Nekünk is ilyen hitre van szükségünk!

Papp Dezső

Hallgasd meg! 
DÉLUTÁN | 

Az elesett hősök

Igehely: 2Sám 1:17-27; Kulcsige: 2Sám 1:25 „Azután odafutott Dávid, rálépett a filiszteusra, fogta annak a kardját, kihúzta a hüvelyéből, megölte vele, és levágta a fejét. Amikor látták a filiszteusok, hogy meghalt a vitézük, megfutamodtak.”

Dávid siratóéneke ez, amellyel elsiratta Sault és Jónátánt. Szokás volt az ókori Keleten gyászéneket írni az elesett vezéreknek és hősöknek. Nemzeti gyászénekké vált a Dávid siratóéneke. Dávid fájdalma az elesett hősök iránt abból ered, hogy nagyon közelről ismerte őket. Saulra úgy tekintett, mint az Isten által választott királyra. Nagy tisztelettel volt az általa vezetett harcokért, melyeket Izráelért vívott. Dávid mindent megbocsátott Saulnak, annak ellenére, hogy Saul gonosz terveket forralt ellene, és sokszor Dávid életére tört.
Dávid szeretete kiemelkedik az elesett hősök iránt, főleg Jónátán iránt. Olyan barátságról olvasunk, ami ritka. Úgy szerették egymást, mint a saját lelküket. „Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is” (1Sám 18:4).
Jónátán tudta és elismerte, hogy Dávid az Úr felkentje, és ő lesz a király.
Szomorú látvány volt Dávidnak az elesett hősöket látni, apát és fiát, azokat akik együtt harcoltak, és együtt haltak meg: „Jaj, elestek hőseink a harcban!”

Papp Dezső

Hallgasd meg! 

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.