Igehely: JSir 3:22-26; Kulcsige: JSir 3:26 „Jó csendben várni az Úr szabadítására.”
Nem olyan régen nagyon siettem valahová, amikor az egyik forgalmas úton sorra váltottak előttem pirosra a közlekedési lámpák. Tehetetlennek éreztem magam, és nem örültem túlzottan. Azután ezek a néhány másodperces megállások eszembe juttatták, hogy valójában az egész életünket betölti a várakozás. Kisebb-nagyobb események, apró, mindennapi dolgaink szüntelen erre kényszerítenek bennünket. Amint megtörténik valami, amire egészen addig vártunk, szinte rögtön egy újabb várakozásban találjuk magunkat.
Megfigyelhető, hogy hajlamosak vagyunk ilyenkor csak saját bajunkkal törődni, hidegen hagy bennünket, hogy esetleg mások is várakoznak. Az sem mindig jut eszünkbe, hogy az Úr talán azért állított meg, hogy megláthassuk Őt és gyönyörködjünk Benne. (Zsolt 37:3-5)
Mi általában azért várunk, mert muszáj, az Úr azért teszi ezt, mert szeret, és gyakran ezért várakoztat bennünket is. Kérdés, hogy az Ő szeretetének jeleként tekintünk-e ezekre a megállásokra? Mire használjuk azt az időt, amikor nem rohanhatunk még tovább? Nézhetjük feszülten a piros lámpát, várva, hogy zöldre váltson, vagy észrevehetjük, hogy míg mi állunk, mások szabad utat kapnak, s az Úr szépen, tökéletesen irányítja a dolgokat. A várakozás kulcsa, hogy rádöbbenjünk: Hisszük is, amit énekelünk: „Az Úr csodásan működik…, bölcs terveit megérleli…, biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt.” (HH 67) Hogyan lehet békességünk, csendességünk, amikor várni kell? A Krisztusba vetett mély és tiszta bizalom adja ezt. Ha az Urat tekintjük osztályrészünknek, az Ő munkáját értékeljük a magunk vagy mások munkája előtt, és Tőle várunk szabad jelzést minden elinduláskor, akkor lesz türelmünk a várakozáshoz. Nézzünk az Úrra nagy hittel és adjunk hálát, hogy megállásainkkal és elindulásainkkal része lehetünk csodálatos világfenntartó tervének. Jól leírja ezt a következő idézet: „Amíg az Úr meg nem nyit előtted egy ajtót, dicsőítsd Őt az ajtó előtt, ott a tornácon.” (ismeretlen szerző) - Valójában erről szól a várakozásunk.
Készek vagyunk-e magasztalni az Urat az Ő munkálkodásáért, mielőtt látnánk az eredményt? Akarunk-e csendben várni, szemlélve Őt és figyelni, merre irányítja a tekintetünket? Mivel telik az idei adventünk?
Huli Sándor
Imaáhítat: Imádkozzunk reménységünket erősítő várakozásért és ünneplésért! – Róm 4:17b-18
Bibliaóra: Hogyan imádkozzunk? – Dán 9:1-19 (Dán 9:18)
Hogyan várod az ítéletre érkező Urat?
Igehely: Mal 2:17-3:12; Kulcsige: Mal 3:5 „Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók, a házasságtörők és a hamisan esküt tevők ellen, azok ellen, akik sanyargatják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura.”
„Várjad ó én lelkem, várd az Urat…” (HH 750) A várakozás betölti életünk, de mindig kérdéseket is ébreszt bennünk. Először is azt, hogy meddig kell várni, azután, hogy érdemes-e várni, lehetne-e esetleg valahogy rövidíteni, előrébb jutni? Vannak helyzetek, amikor nincs mit tenni, csak várni kell és imádkozni. Nagy várakozásaink beteljesedése mérföldkövet jelent az életünkben, ahol meg kell állni és hálát adni. Azután továbbmenni, mert még nincs vége a vándorlásnak.
Izráel népe sokszor megpróbált kerülőutat keresni, ahelyett, hogy Istenére bízta volna sorsát. Vajon nekünk milyen várakozások határozzák meg életünket? Hogyan számoljuk a napjainkat? Egy hét számunkra vasárnaptól vasárnapig tart, amikor az Úr házába jöhetünk? Vagy hétfőtől péntekig, a munkanapokat várva? Esetleg csak a hétvégéket számoljuk, amikor pihenhetünk végre egy jót? Bárhogy is töltjük az időt, eljön majd az a nap, amikor Ő számonkéri tőlünk várakozásunkat.
Ma még kegyelmesen emlékeztet igénk az Úr visszajövetelére, és milyen jó, hogy ezt teszi, mert az lesz életünk legcsodálatosabb vagy legfélelmetesebb napja. Megváltónk készül a velünk való találkozásra, amikor mindazok, akiket neki adott az Atya, ott leszünk Vele, ahol Ő van. Nem csaphatjuk be Őt azzal, hogy úgy teszünk, mintha mi is teljes szívvel várnánk, közben minden más előrébbvaló számunkra. „Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy”. (Zsolt 103:8) De megtéveszteni nem lehet Őt soha. Őszinte szívvel oda kell állnunk ma az Úr Jézus elé, és elmondanunk, valójában mennyire várjuk visszajövetelét.
A karácsonyi készülés sokféle feladatot, szolgálatot jelent, de nem szabad elfelejtenünk, hogy életünk elsősorban nem az ünnepről, hanem az Ünnepeltről szól, akiért és akire nézve van minden, mi magunk is. Legyen fontos számunkra a Krisztus gyülekezetével való együtt várakozás, amelyben minden Jézusról beszél, minden Neki zeng, és Minden az Ő dicsőségét keresi. Ne felejtsük el, hogy nemcsak magunkban emlékezünk, hanem Lelke által Ő jelen van közöttünk, és egy napon személyesen eljön értünk.
Huli Sándor
Új hozzászólás