Igehely: Zsolt 86:1-17; Kulcsige: Zsolt 86:9 „Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek.”
Az előbbi napokon Isten Szentlelkének a gyülekezetben gyakorolt megnyilvánulásait szemlélhettük. Mindannyian szeretnénk ahhoz hasonlóan tapasztalni Isten közreműködését ma is. Dávid, aki sokszor átélte Isten beavatkozását az életében, a fenti zsoltár szerint mégis úgy tűnik, hogy egyedül érzi magát. Mit tesz ebben a helyzetben? Szembenéz mivoltával. Megvallja, hogy nyomorult és szegény, kegyelemre van szüksége, de azt is, hogy Istenben bízik. Tudja, hogy Isten meghallgatja. Felméri Isten nagyságát. Tiszteli az Úr nevét és magasztalja. Az ellenségre úgy tekint, mint aki nem számol azzal, hogy az Úr az ő segítsége. A világ soha nem akarta tudomásul venni a mindenható Isten hatalmát, mégis mindig küzdött ellene. Ma is így van ez. Haragját az Isten fiain és gyülekezetén próbálja levezetni. De ha akkor Dávid bízhatott, mi sokkal inkább, mert az Úr Jézus, akit az Atya feltámasztott a halottak közül és ültette a maga jobbjára, megígérte: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Bátran maradjunk meg az apostolok tanításában, a könyörgésben és a közösségben, mert bizony hamar eljön!
Máté Zoltán
Megigazítás a hit által
Igehely: Róm 4:1-8; Kulcsige: Róm 4:5 „Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul.”
A Pál korabeli zsidók azt hitték, hogy Ábrahám a törvény betartása által, vagyis cselekedetekből igazult meg. Pál leszögezi, hogy Ábrahám nem igazíthatta meg saját magát, hanem maga Isten tekintette igaznak. Ha a cselekedeteinkben bízunk, akkor Istent adósunkká próbáljuk tenni a jó tetteinkkel, hogy tartozzon nekünk áldásokkal és a megigazítással. Nem lehet igaz az az ember, aki így közelít hozzá, hanem az, aki „hisz abban, aki megigazítja az istentelent”.
Ebben az igerészben nem arról van szó, hogy csak az egykor bűnös és jelenleg is tétlen emberek örvendhetnek igazán az üdvösségüknek; ellenben arról, hogy tehetünk bármit, az Úr előtt nem igazíthatjuk meg magunkat önerőnkből, csakis az Úr Jézusban levő hitünk által.
Énekelhetjük mi, hogy „az Úr irgalma végtelen, ezt folyton érzem én”, de csak amikor valóban átéljük az Úr irgalmát, tapasztaljuk meg bűneink elfedeztetését. Ez pedig igazi, szívből jövő örömöt és hálaérzetet ad még akkor is, ha az Úr halált megvető szolgái vagyunk, hát még akkor, ha érezzük, hogy valóban csakis irgalom és hit által lehet üdvösségünk.
Máté Tamás
