2022. március 21., hétfő

DÉLELŐTT | 
Ilyen Isten országa

Igehely: Lk 13:18-21; Kulcsige: Lk 13:21 „Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.”

Mihez hasonló Isten országa? Jézus hasonlatai segítségünkre vannak, hogy megértsük Isten országának természetét. Az első példázat a mustármaghoz hasonlítja, amely kicsiny ugyan, de nem jelentéktelen, mert a növekedése után akkora lesz, hogy az ég madarai is fészket rakhatnak rá. A második példázatban a kevés kovászt az asszony három mérce lisztbe keveri, és az megkel, naggyá növekszik. Isten országának azt a jellemzőjét tárja elénk Jézus ezekben a példázatokban, hogy az Ő országa is kicsiben kezdődik, de naggyá és erőteljessé lesz. Isten országa látható, amint a kicsi mustármag nagy fává nő. Isten országa megváltoztatja az embert, és ez a változás láthatóvá lesz. Az Újszövetségben néhány helyen a kovász negatív vonatkozásban van említve (Lk 12:1; 1Kor 5:6-8; Gal 5:9), de itt, a felsoroltakkal ellentétben, pozitív vonatkozásban.

Zavar, vagy elszomorít az, amit tapasztalsz? Nem látod munkád eredményét? Örülj a kicsiny kezdetnek, és hirdesd, hogy térjenek meg az emberek! Isten munkálkodik. „Akik könnyhullatással vetettek, vigadozva aratnak majd.” (Zsolt 125:5)

Eszes Zoltán

DÉLUTÁN | 

A kicsik és nagyok is részesülhetnek Isten áldásában

Igehely: Zsolt 115:9-18; Kulcsige: Zsolt 115:13 „Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt.”

Örömmel vesszük tudomásul, hogy itt a tavasz. Reménységek, vágyak ébrednek bennünk, amint látjuk a kibontakozó természetet. Vajon milyen lesz az időjárás? Kedvező? Meghallgatjuk, elolvassuk a híreket. Politikai, gazdasági, egészségügyi tudósítások. Változás, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság. Miben bízhatunk? Isten népe, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod Ő!

Feladatok, teendők, munka vár ránk. Bölcsességre, erőre, egészségre van szükségünk. Jézus arra tanít bennünket, hogy ne aggódjunk amiatt, hogy szükségeink hogyan lesznek betöltve, mert a mennyei Atyának gondja van ránk. Bízzunk benne, és megtapasztaljuk áldását, oltalmát és segítségét!

Azok, akik lélekben és igazságban imádják Istent, és bíznak benne teljes szívükből, áldásban fognak részesülni. Az Úr szolgálatában állók, szülők, úgy tudjuk legjobban megtanítani a reánk bízottaknak, hogy támaszkodjanak az Úrra, ha mi magunk minden körülmények között benne reménykedünk. Nem tudjuk, hogy a jövő hogyan alakul, de ismerjük azt, aki teremtette a mindenséget, aki megváltott minket szeretett Fiában, és bízunk benne, mert ígéretei mindig teljesülnek.

Eszes Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).