Igehely: Lk 2:12-20; Kulcsige: Lk 2:14 „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
A betlehemi pásztorok az angyali jelenés előtt is áldott emberek voltak – az általános kegyelem szerint. Ábrahám leszármazottaiként éltették magukban a hitet, hogy majd eljön az, aki megszabadítja Izráelt, és a Dávid királyi székét helyreállítja benne. Nem pogányként születtek, hanem a választott nép tagjaiként. Az övék volt a Törvény és a próféták szava. A nagy munkanélküliség közepette volt kenyérkereseti lehetőségük, így nem kellett aggodalmaskodniuk a betevő falat miatt. A pásztor-lét kihívásait és feladatait képesek voltak vállalni, tehát erősek voltak, egészségesek, akik nem kényszerültek arra, hogy utak szélén, kapuk előtt kolduljanak. Közösségben éltek egymással, s amikor szükség volt rá, a tolvajnak, a fenevadnak egyesült erővel álltak ellene. Áldások sokasága volt tehát az övék, de a legnagyobbat, az egyedül nélkülözhetetlent mindaddig nem ismerték, míg az angyali híradást követően tulajdon szemeikkel meg nem látták az ígéret Gyermekét. A mennyből jött üzenet olyannyira megérintette őket, hogy hátrahagyták felelősségteljes munkájukat, és felszólítás nélkül is elindultak az éjszaka sötétjében. Ilyen hittel kellene nekünk is fogadnunk az Igét, és halogatás nélkül indulni a személyre szóló áldásért! Mit használt volna a pásztoroknak, ha elcsodálkoznak a jó híren, elfogadják igaznak, de elandalodva a mennyei hangokon csupán elraktározták volna szívükben az angyalok látogatásának emlékét? Mit használt volna, ha elkezdték volna értelmezni, és hosszantartó hitvitákba bocsátkoztak volna egymással, de nem tapasztalták volna meg azt a békességet, amit egyedül az ígéret Gyermekével való személyes találkozáskor lehet kapni? Ma is sokan szeretik hallgatni a mennyei üzenetet, de nem hajlandók a bálvánnyá és megkötözöttséggé lett vallásosságukat, munkájukat, megszokásaikat, kényelmüket feladni, hogy annak valóságtartalmáról, nagyszerű működéséről személyesen győződjenek meg. Ezek azok, akik a kegyesség látszatát megtartják ugyan, de annak erejét megtagadják. A menny dicsősége hozzánk érkezett, és vele a minden értelmet felülhaladó békesség. Fogadjuk be, növekedjünk benne, és legyünk boldog, bátor hirdetői életünk minden napján!
Kiss Lehel
Adjunk hálát az emberekhez hasonlóvá lett Isten Fiáért! - Fil 2:5-7
Az Uralkodó eljövetele – Mik 5:1-7 (Károli f. - 5:2-8) (Mik 5:1 (Károli f. - 5:2)
Uralkodás a Dávid trónján
Igehely: Ézs 9:1-6; Kulcsige: Ézs 9:6 „Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!”
Milyen jó, hogy az az egyetlen királyéhoz sem hasonlítható, dicsőséges uralom, amiről Ézsaiás prófétai távlatokban beszélt, számunkra tapasztalható valósággá lett! Életterünk immár a Messiás királysága, Ő pedig nekünk maga az élet. Azt sem tudtuk, hogy sötétségben járunk, s szívünkön megtelepült az elveszettség állapotának gyilkos homálya, ám egyszercsak feltűnt a fény, életünk ragyogó Napja! Jézus világosságot hozott, amelyben lelepleződtünk; világosságot, amely felöltöztetett; világosságot, amelyben járva eljutunk a teljes dicsőségig. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem az ellenség, a rosszakaró emberek ostorcsapásai, a testünkön és lelkünkön átgázoló, sáros csizmák a mi legfőbb problémánk, hanem a saját bűneink. Jézus szabadulást hozott. Olyan szabadulást, amelyben bátorságunk van arra a napra gondolni, amikor megállunk az ítélet széke előtt. Megszabadított vétkeinktől, félelmeinktől, és szabaddá tett a dicsőítésre kalodák szorításában is, mert nekünk Őáltala minden javunkra szolgál. Más az életminőségünk immár, és más az értékrendünk. A világ bolondnak tarthat ezért, mert nem ismeri, kinek szolgálunk, kivel vagyunk és maradunk közösségben örökké. Jézus örömet és vigasságot hozott – az aratók örömét, a szüretelők vigasságát. Tudjuk, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban, ezért Őbenne vigadozunk az ugartörés fáradságos napjaiban, a vetéskor, a metszések idején is. Örömünk nem függ a körülményektől, mint ahogy nem függ tőle a békességünk sem. Mert Jézus békességet hozott a szívünkbe, minden értelmet felülhaladó békességet. Nem olyat, amit a világ ad. Melyik király hasonlítható Őhozzá? Melyik uralom hasonlítható az Övéhez? Az Ő királysága a Ő tulajdon vérén vett királyság. Az Ő uralma öröktől fogva való, örökké dicsőséges uralom. Éljünk hát uralmának áldásaival, és szolgáljunk Neki örömmel, buzgón, feltétel nélkül, mint Csodálatos Tanácsosnak, Erős Istennek, Örökkévaló Atyának, Békesség Fejedelmének!
Kiss Lehel
