Igehely: Ezsd 3:1-7; Kulcsige: Ezsd 3:6 „A hetedik hónap első napjától kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le.”
Különleges időszak kezdete volt a zsidó nép számára, amikor újra hazájukba, Izráel földjére érkeztek, és elkezdhették építeni otthonaikat. Sok érzelmet tapasztalhattak meg, ahogy meglátták lerombolt otthonaikat, romos épületeiket. Eszükbe juthatott, hogy mindaz, amit látnak, és minden, amin keresztülmentek, bűneik és Isten iránti hűtlenségük következménye. Már nem az Isten elleni lázadás volt a nép szívében, nem a „hogy engedhette meg mindezt Isten?”, hanem az igazi engedelmesség. Jósua főpap vezetésével megépítették Izráel Istenének oltárát, hogy áldozzanak rajta, „amint írva van Mózesnek, az Isten emberének törvényében.”
Talán nekünk, újszövetségi keresztyéneknek már nem sokat mondanak a Mózes által meghagyott törvények. Sőt, sokszor még hálásak is vagyunk, hogy nem abban a korban élünk. Fontos azonban megértenünk, hogy a zsidó nép számára az ószövetségi rendeletek nemcsak egyszerű törvények betartását jelentették, hanem sokkal többet. Aki hűségét, szeretetét, ragaszkodását szerette volna kifejezni Isten felé, az mind tiszta szívből és teljes erőből igyekezett megtartani a Mózes által meghagyott rendeleteket. Az előírások megtartása az istenfélelemnek, lelki jólétnek, a lelki ház építésének a megnyilvánulása volt. Éppen ezért, a fogságból való hazatérést követően az első feladataik között volt, hogy lelki házukat, az Isten iránti bizalmukat kezdjék el építeni.
Izráel népe a nagy krízis után elkezdte komolyan venni Istennel való kapcsolatát. A Zsolt 119:67 verse a következőt mondja: „Mielőtt megaláztattam, tévelyegtem, most pedig vigyázok a te szódra.” Pál apostol arra emlékeztet, hogy mindezek a mi tanulságunkra írattak meg. Igyekezzünk hát keresni az Urat, ugyanis nekünk sokkal jobb lehetőségünk van Istennel való kapcsolatunkat, lelki házunkat építeni, mint azoknak, akik az Ószövetségben éltek. A zsidókhoz írt levélben a következőképpen mutatja be az ige azt a szövetséget, amelynek most részesei lehetünk: „jobb szövetségnek közbenjárója [t.i. Jézus], amely jobb ígéretek alapján köttetett.”
Szabó Sándor
Valljuk meg bűnbánattal, hogy sokszor és sok minden miatt nem Jézus az első az életünkben! - Lk 14:25-27
A mennyek országa fiainak szolgálata – Mt 11:25-30; 12:15-21, 46-50 (Mt 11:29)
Isten a mi menedékünk!
Igehely: Zsolt 61:1-9; Kulcsige: Zsolt 61:4 „Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.”
Dávid király zsoltáraiból kiderül, hogy épp milyen élethelyzetben, lelkiállapotban volt. Bemutatja az emberi érzelmek hullámzását.
Érzelmeink viharában sokszor hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni: Vajon helyes-e, amit teszek? Természetes dolog megtapasztalni ezt a sok ingert? Dávid király megosztott gondolataiból kiderül, hogy ő is hasonló hullámokat tapasztalt. Míg egyik zsoltárban hálaadás, öröm és győzelmi dal van a király szívében, a következő zsoltárban már kétségbeesett segélykiáltás.
A kijelölt szakaszban segítségért való kiáltás és könyörgés van megfogalmazva. Kiderül, hogy élethelyzete azt eredményezte, hogy Dávid nagyon kifáradt, kiszáradt: „szívem elepedt” – mondja a zsoltárban. A királyt gyakran ellenséges csapatok vették körül, sokszor az életére törtek. Lehetséges, hogy ha nem is épp az életünk forog kockán, de mégis megtapasztalhatjuk, hogy olyan helyzetben vagyunk, amely nagyon tikkasztó. Olyan állapotba kerülünk, aminek a következtében úgy érzi az ember magát, hogy szinte kiszárad. Elsődleges vágyunk hasonló ahhoz, amit Dávid is megfogalmazott: „Vígy el engem innen!” Szívünk vágya, hogy kikerüljünk a nehéz helyzetből. Néha azt mondja az ember, hogy bárhol jobb lenne, csak innen kerüljünk ki. Dávid király kérése, hogy az Örökkévaló a magas sziklára, illetve az Ő sátrába helyezze el őt. Tulajdonképpen arra utal, hogy ebből a helyzetből az Isten jelenléte után vágyakozik.
Hadd jusson eszünkbe, hogy a nehéz viharokból mindig az Isten jelenléte után vágyakozzunk. Hisz Jézus a Kőszikla, akin állhatunk. Ha a kőszikla soha meg nem rendül, akkor a kősziklán levő bizalom is rendíthetetlen. Jézus főpapi imájában a következőt kérte az Atyától: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Az életben megtapasztalt nehézségek különlegessége, hogy tanulhatunk általuk. Elsősorban Istenhez fordulni, amikor jön a vihar. Nem mindig a vihar lecsendesedése a végső megoldás. Van, hogy a viharban tanulunk meg igazán kitartani, és hatékonyan az árral szemben úszni.
Szabó Sándor