Igehely: Lk 20:41-47; Kulcsige: Lk 20:44 „Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?”
A nagy konfrontáció záróakkordjaként most az Emberfia a „vizsgáztató”. Látszólag az elsőbbséget firtatja, valójában azonban Jézus valamennyi vitában önmaga messiási voltáról beszél. A kérdés ugyanis Izráel messiási váradalmának – egymással feszültségben álló – kettősségére utal. (1) A nép egyrészt úgy várta az Eljövendőt, mint akinek ítélő hatalma van mindenek fölött; (2) másrészt testi származása szerint, Dávid családja leszármazottjaként születendő emberként. És ez csak annak nem ellentmondás, aki felismerte és elfogadta, miként Péter: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16:16) Mert a „feszültség” megoldása magában az Úr Jézus személyében áll most Izráel előtt: aki Dávid fia test szerint, abban az Atya Dávid Urát, a Messiást küldte el.
Jó meglátni: míg Ő a messiási titok középpontjából szól, addig a vallási vezetők, Izráel „tanítói”, a teológiai-elméleti kérdések részleteinek a perifériájáról közelednek a kérdésekhez. Micsoda különbség: ami amazoknak csak fölényesen űzött mesterség (miként van rá példa ma is!), az Jézusnak alázatban véghezvitt szolgálat, melynek végzése közben életét adta Izráelért, sokakért (Mk 10:45) , mindnyájunkért.
„Dávid... Urának mondja őt”; tegyük ezt mi is – minden területen!
Leopold László
Az Úr Jézus megáldja a gyermekeket
Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:16 „Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.”
A gyermekek megáldása kedvelt szokás volt a zsidóság körében: szülők, írástudók, rabbik gyakran áldottak meg gyermekeket – az Úr Jézushoz is ezért hozzák őket. A tanítványok - a rabbik tanításával egyezően – azt gondolják, nem érdemes velük foglalkozni, hiszen még nem tudják felfogni, betartani a törvényt. Jézus joggal neheztel meg tanítványaira fontoskodásukért: eddigi tanításaiból már érthetnék, hogy milyen kapcsolat van a gyermekek és Isten országa, a kicsinyek és az Ő személye között. A Mester pédaként állítja a gyermekeket a magukat túlságosan nagyra értékelő tanítványok elé.
Igénk központi kérdése: hogyan kell fogadni az Úr Jézus személyében „elközelített” Isten országát. A tanítás üzenete egyértelmű: Isten országa és az abba való „belépés” nem teljesítményfüggő. A kisgyermek nem erkölcsi példaként áll a felnőttek előtt, hanem azért a feltétlen bizalomért, amellyel a segítséget el tudja fogadni. Ők még a legtisztább értelemben alázatosak: sem többre, sem kevesebbre nem tartják magukat önmaguknál. Ha ezt értjük és magunkévá tesszük, elkerülhetetlen a kérdés: mi hogyan igyekszünk gondoskodni, utat nyitni (nemcsak kiskorú) gyermekeink megáldása előtt? Ki(k)hez visszük őket? És milyen „érintésektől” tartjuk őket távol?!
Leopold László
Új hozzászólás