Igehely: Lk 22:63-71; Kulcsige: Lk 22:70 „Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik.”
Ha van olyan nap, amikor minden emberi érdemnek háttérbe kell szorulnia, akkor az a mai. Próféciák százai, már az idők elejétől erre a napra mutattak, amikor a világtörténelem legszégyenletesebb emberi tette, de ugyanakkor a megváltás terve is végbement. A bűnösök vétket keresnek az ártatlanban, a gonoszok ítélkeznek az egyedül Igaz felett. Nem öröm és ujjongás napja a mai, hanem a gyász és a sötétség órái ezek, amikor a teremtmény a Teremtő ellen lázad, a gonoszság (látszólag) győzedelmeskedik a szeretet felett.
A kisemberek, rang nélküli őrök is gúnyolhatták, verhették, „prófétásdit” játszhattak azzal, aki otthagyta a menny dicsőségét értük. De a nagy emberek, a nép vénei sem voltak különbek, gyűlöletük erősebb volt, mint az igazságszeretetük. Keresik a lehetőségét annak, hogy a világosságot kioltsák, hogy gonosz cselekedeteiket látatlanban tarthassák.
Urunk megjárta a poklot, hogy magával hozza annak kulcsait, alászállt a halál birodalmába, hogy bejelentse az élet győzelmét. Szenvedése fény a legsötétebb órákban, remény a legnehezebb időkben. Tapasztalod ezt? Érzed szeretetének mélységeit és magasságait? Hogyan viszonzod ezt?
Nagy István
Az emberiség bűnterhe
Igehely: Lk 23:26-43; Lk 23:35 „A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!”
Egy ember azt álmodta, hogy jelen van Jézus megostorozásánál. Látta a katona kezében az ostort, amelynek végére ólomdarabok voltak erősítve, hogy felszaggassák az elítélt húsát. Az álmodó megremegett, amint látta az ostorcsapás véres nyomait, és amikor a katona ismét csapásra emelte föl a kezét, az ember álmában odarohant hozzá, hogy megakadályozza. Ekkor a katona hátrafordult, és az ember saját magát ismerte föl benne. Lehet, arra gondolunk, hogy milyen kegyetlenek voltak azok, akik Jézusnak fájdalmat okoztak Kajafás udvarán, Pilátusnál, vagy éppen a városon kívül, de ne felejtsük el, hogy mi is fájdalmat okozunk szeretett Megváltónknak.
Igénkben Jézus szenvedéseinek két helyszínéről olvastunk, de sehol senki nem enyhítette fájdalmát. Az úton cipelte a kereszt terhét, vigasztalta és tanácsolta az asszonyok sokaságát, fájt neki Jeruzsálem és egyben népének jövője. A legnagyobb fájdalma nem testének gyötrelme, hanem az emberiség bűnterhének cipelése volt. „Kín, mely Őt érte, nekem volt szánva, de Ő felvitte a Golgotára.” Átvette az én és a te bűneidet. Miért élnél bűneid terhe alatt? Élj szabadon, bűntehertől mentesen!
Nagy István
Új hozzászólás