Igehely: Zsid 7:11-19; Kulcsige: Zsid 7:11 „Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ez alatt kapta a törvényt –, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való?”
Egyetérthetünk, hogy a tökéletesség nem érhető el törvény, vagy parancsolat által, hanem egy új élet lüktető ereje kell, hogy azt munkálja. A törvény által követelt áldozatok nem munkálják a tisztaságot. Ezért szükséges, hogy egy új papi rend támadjon, amely nem emberi, mint az Ároné, hanem Isteni és örök, mint a Melkisédeké. Az új papi renddel pedig megváltozik a törvény is. A korábbi parancsolat el kell, hogy töröltessen, mivel az ember tökéletesítésére erőtlen, és ezért használhatatlan. Ha nem így lenne, Krisztusra nem is lett volna szükség, hiszen elég lett volna a serkentés, a felszólítás és a parancs, hogy életünk legyen.
De nem így van, a törvény és a parancs nem elég az élethez, mert mi mindnyájan Ádám törzséből valók vagyunk, és már jelen voltunk ősünkben, amikor ellenszegülve Teremtőjének, meghalt. Ebből a törzsből származik Áron is, Lévi is, Júda is, és ebből a törzsből senki sem képes Istennek kedves és tökéletes áldozattal szolgálni az oltárnál.
Közülünk senki sem tökéletes, ezért volt szükséges, hogy Krisztus örökkévaló Isteni törzsből származzon, a bűnösöktől elkülönítve. Neki köszönhetően helyesen és igazán remélhetjük, hogy közel kerülünk Istenhez.
Tóth Miklós
Térjetek meg, talán áldást hagy maga után!
Igehely: Jóel 2:12–18; Kulcsige: Jóel 2:13-14a „Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után?”
Pál apostol elismeri, hogy nagy a kegyességnek a titka, és összeköti azzal, aki megjelent testben, és igaznak bizonyult lélekben. Egyedül benne lehet bárki kegyes, benne nyer kegyelmet, és általa remélhet áldást.
Milyen nehezen ismerték fel ezt a régiek! Még akkor is, amikor Isten kegyelmét és irgalmát hirdették és várták, mintha emberi cselekedetekhez, igyekezethez kötötték volna a kegyelmet. Kiérdemelhetőnek vélték, azt gondolták, hogy maguk lehetnek kegyesek, és talán éppen ezért, kétséges volt számukra az áldás.
Mi azt tartjuk, hogy „az az Istennek kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak.” Az ajándékot és az áldást az Atya már odaadta az Egyszülöttben, hogy aki hisz, el ne vesszen. Mi már biztosan tudjuk, hogy könyörült népén az Úr. Kell ennél nagyobb áldás?
A megtérés, a sírás, a világtól való elszakadás, a böjt és a szent összegyülekezés most már mind drága kegyelmi eszközök az Úr kezében, amelyeket számunkra elrendelt, és tőlünk elvár. Térjetek meg, és áldást hagy maga után! „Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné és ő benne lett ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.” (2Kor 1:20)
Tóth Miklós
