2021. január 9., szombat

DÉLELŐTT | 
„Emberhalászat”

Igehely: Mk 1:16-20; Kulcsige: Mk 1:17 „És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.”

Isten legfontosabb, legdrágább és legköltségesebb munkája az emberek megmentése volt Jézus Krisztus által. Jézus az élete árán teljesítette a kárhozattól való megmenekülés feltételét. Az Ő tanítványainak a fő küldetése: erről az egyetlen menekülési lehetőségről szóló hírt terjeszteni a világon. A cél, hogy emberek kerüljenek a Sátán hálójából a szerető Isten kezébe.

Alkalmi horgász sok van, hozzáértő ember annál kevesebb. Ahogy az eredményes halfogáshoz szükséges a tanulás, ugyanúgy az emberhalászathoz is szükséges a képesítés és a szenvedélyes szív, mely telve van mentő szeretettel. Jézus az emberhalászat eredményességét egy feltételhez köti: „kövessetek engem, és emberhalászokká teszlek titeket.”

Isten akkor tud használni mások megmenekülésében, ha engedelmeskedünk a felhívásnak: Kövess engem! Igaz, ennek ára van. Az első tanítványok otthagyták a hálót, a hajót, a szülőket, a vállalkozást, és lám, emberhalászokká váltak Jézus mellett!

Mit kellene otthagynod, alábbhagynod a legcsodálatosabb Személy szorosabb követéséért, és az emberi életek megmenekülése érdekében?

Dóczi Tibor

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek vezetésének fontossága

Igehely: ApCsel 16:6–12; Kulcsige: ApCsel 16:6 „Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában.”

Döntéseink meghozatalához olyan forrásokhoz folyamodunk, amelyek segítenek a legjobb lépéseket megtenni. Ilyen segítségforrás a Szentírás, a saját és mások tapasztalatai, saját logikánk, vagy más emberek érvelése. Isten gyermekei abban a kiváltságban részesültek, hogy kapták a Szentlelket, akinek egyik szerepe az életünkben az, hogy vezessen bennünket.

A Lélek olyan kérdésekben vezette Pált, melyben sem a Biblia, sem a tapasztalat, sem racionális megítélés nem tudott segíteni. Vannak életünkben olyan útkereszteződések, ahol egyedül a Szentlélek által ismerhetjük meg a helyes irányt. Hogyan tapasztalta Pál a Léleknek a vezetését?

Pál az Úrtól kapott küldetésben fáradozott. Ha szeretnéd a Lélek vezetését megélni, Istentől kapott küldetésben élj! Pál, ha piros lámpát kapott a Lélektől, megállt, és elfogadta az új irányt, még akkor is, ha nem értette az akadályok okát. Amikor Pál megértette a szolgálati területének helyét, nyomban igyekezett oda elmenni, és ott munkálkodni. Lépjünk bátran, ha valamiről meggyőzött Isten, és igyekezzünk ott teljes szívvel szolgálni.

Dóczi Tibor

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.