2021. január 5., kedd

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek keresztsége

Igehely: Mk 1:8 „Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.”

Krisztus tanítványaiként olyan küldetésben vagyunk, melyhez az elhívásunkon túl elengedhetetlen a Szentlélek-keresztség. Pünkösd napján a Lélek kitöltetésével a tanítványok erőt kaptak arra, hogy előálljanak, és félelem nélkül hirdessék a teljes evangéliumot. A Lélek által különböző lelki ajándékokban részesültek. A hallgatóságból az ige által és a Lélek munkájának következtében sokan újjászülettek.

A Szentlélek keresztségekor a testünk templommá válik, és beköltözik abba Isten. Ő elkezd munkálkodni bennünk és rajtunk keresztül. Ha hiszel Jézusban, mint személyes Megváltódban, ha átélted a bűnbánatot és bűnbocsánatot, biztos lehetsz abban, hogy a Szentlélek beköltözött az életedbe. Adj ma hálát azért, mert Isten ilyen közvetlen kapcsolatba lépett veled!

Ha lelki életed erőtlen, vagy megfáradtál, akkor Isten arra bátorít, hogy ne törődj bele az állapotodba, hanem teljesedjél be Szentélekkel. Hogyan? Tarts önvizsgálatot, s ha bűn van az életedben, térj meg belőle. Beszélgess másokkal igei igazságokról és lelki dolgokról. A hálaadásban és az Isten dicsőítésében növekedjél. Gyakorold ezeket a mai nap folyamán is!

Dóczi Tibor

DÉLUTÁN | 

Jobb az engedelmesség, mint az áldozat

Igehely: 1Sám 15:12–23; Kulcsige: 1Sám 15:22 „Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az ÚRnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!”

Az engedetlenség bűne a varázslással és a bálványimádással egy súlycsoportba tartozik az ige szerint. Saul Isten iránti engedetlensége a királyi tisztségébe került. Miért ennyire súlyos bűn az engedetlenség és az ellenszegülés? Saul engedetlensége csak a jéghegy csúcsa, öntelt lelkületének a megnyilvánulása. Miben nyilvánult meg Saul önteltsége?

Magának épített emlékoszlopot, nem az Úrnak. Magával volt eltelve, a saját egóját építette.

Nem vállalta hibáiért a felelősséget, hanem kifogásokat keresett.

Kihúzva magát, másokat okolt a rossz döntéseiért.

Az Isten szerinti engedelmesség lényege a krisztusi lelkület. Alázat és felelősségvállalás szükséges úgy az Isten iránti engedelmességhez, mint az engedetlenségből való helyreálláshoz. Az engedelmesség jobb, mint az áldozat, nemcsak az Úrnak, hanem annak is, aki az engedelmességre van felszólítva.

Ebben az időszakban az Úr mit kér tőled, miben kell engedelmeskedned neki? Megvan-e az engedelmességhez szükséges lelkület benned? Ha igen, adj hálát érte! Ha nem, jöjj az Úr jelenlétébe, és Ő kimunkálja benned a krisztusi lelkületet!

Dóczi Tibor

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.