2020. szeptember 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Önmagában az idős kor nem tesz bölccsé

Igehely: Jób 32:4-9; Kulcsige: Jób 32:8 „De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.”

Megfigyeltem, hogy valakinek a Bibliájában alá volt húzva ez a vers: „Értelmesebb vagyok a véneknél, mert megfogadtam utasításaidat.” (Zsolt 119:100) „Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra.” (Károli ford.) Jób könyvében Isten igazsága inkább Elihu beszédeihez áll közelebb, mint Jób másik három barátja előadásaihoz. Ha valaki eljuthat az idős korra sok tapasztalattal és tudománnyal mögötte, még nem jelenti, hogy bölcs is Isten szerint. Az Isten Lelke a bölcsesség Lelke, ahogy Ézsaiás is mondja: „Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.” (Ézs 11:2)

Igen fontos, hogy Isten Lelke ellenőrizze a gondolatainkat és testünk az Ő temploma legyen már életünk hajnalán, mert az Isten szerinti „bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (Péld 1:7) Dániel és társai tízszer bölcsebbeknek találtattak a többi bölcseknél Babilonban az istenfélelem miatt és Isten Lelkének a jelenléte és uralma miatt. Jézus tanítása szerint, a bölcs ember a sziklára építi házát. Jób is ilyen volt, akinek hitét nem sodorta el a próbák áradata. A fiatal Elihu bölcsessége pedig megszólalása után hamar nyilvánvaló lett.

Tőtős János

DÉLUTÁN | 

A házastársak szolgálata

Igehely: 1Kor 7:29-35 Kulcsige: 1Kor 7:33 „Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének.”

Az 1Kor 7:33-34 versei a legjobban meghatározóak a házastársak egymáshoz való viszonyulásában és az egymás felé való szolgálatban. Annak ellenére, hogy Pál nem élt házasságban, megkapta Istentől a kinyilatkoztatást a boldog házasélet titkaira: „Aki viszont megházasodott, az e világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének”, „aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének”. Igen sok házassági könyv alapigazságként említi a házastársak szolgálatát: „törődik, hogyan legyen tetszésére”. Azt keresni, ami építi, erősíti a házastársat, hogy hivatását, mint férj vagy feleség betölthesse.

Ha a házastársak első helyre teszik azt a kérdést, hogy hogyan szolgálhatnak és lehetnek kedvesek Istennek, akkor Isten áldása lesz folyton a házaséletükön. A hívő házastársak szolgálata Isten felé, akár az együtt való imádkozásokban, akár együtt a gyülekezeti életben - mint Akvila és Priszcilla, sok áldást hagy maga után. Nem maradhat figyelmen kívül a gyermekeink felé való szolgálatunk sem, hogy mint Isten áldás-ajándékai felnevekedjenek és megismerhessék az Urat.

A házastársak szolgálatában igen fontosak ezek a szavak: teljes elkötelezettség, törődés, önzetlenség, teljes nyíltág, maradandó, élő kapcsolat a házasság alkotójával.

Tőtős János

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?