Igehely: 1Móz 4:1-12; Kulcsige: 1Móz 4:7 „Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”
Káin és Ábel személyében a vallásoskodó világi ember, valamint az igazi hívő ember képviselőit találhatjuk. Mindketten az Édenen kívül születtek, és Ádám bűnös természetét örökölték. Egyik sem volt ártatlan: mindkettő elveszett volt. Káin nem jó ajtón közeledett Istenhez. A gőgnek az ajtaján lépett Isten elé, nem a bűnbánat ajtaján. Ez az ő áldozatából látszik meg. Ha egy bűnös, aki nem nyert bűnbocsánatot, az Úr színe elé merészkedik, hogy vér nélküli áldozatot mutasson be, azt csak olyannak lehet tekinteni, mint aki a legnagyobb elbizakodás bűnében vétkes.
Nagy különbség volt Káin és Ábel áldozata között: „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és ezúttal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még halála után is beszél” (Zsid11:4). Isten figyelmezteti Káint, hogy az ajtója előtt leselkedő bűn nagyon veszélyes. Káin a hitetlensége miatt mégis ajtót nyitott annak. Nem volt hite, azért mutatott be vér nélküli áldozatot.
Az ajtók egyrészt kijárási és bejárási lehetőséget biztosítanak, másrészt biztonságot jelentenek. Te kinek fogsz ma ajtót nyitni?
Vajda Miklós
A rabságból megszabadultak éneke
Igehely: 2Móz 15:1-19 Kulcsigék: 2Móz 15:1-3 „Énekelek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve.”
Ez a szép ének a megváltottakra vonatkozó isteni tervről szól. A megváltás csodájával kezdődik, a dicsőséges királysággal végződik, a közbeeső rész pedig Istenről szól. Izráel népe csak az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás után tudta éneklésre nyitni az ajkát. Egyiptomban a dicsőítésnek egyetlen hangja sem volt hallható Izráel fiainak szájából, csak a segély- és jajkiáltások. De Isten, gazdag lévén kegyelemben, meghallgatta kiáltásukat. Látva nyomorúságukat, alá is szállott, hogy megszabadítsa őket. Ó, milyen csodálatos, hogy olyan Istenünk van, aki hall, lát, és megszabadít! Az izráeliták csak akkor voltak képesek Istent dicsőíteni, miután a felhő és tenger keresztségén átmentek. Nekünk is tudnunk kell, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozatán kívül semmi más nem képes békességet adni. Még az sem, ha valaki a legőszintébben és legkomolyabban vágyakozik Isten után, vagy ha valamilyen vallás minden előírását és kötelességét jámbor módon megtartja. Éppen ezért csak azok énekelhetik szívből a megváltottak énekét, akik átélték az újjászületés csodáját, mert ezt csak a Szentélek taníthatja meg nekünk.
Vajda Miklós
