Igehely: Mt 15:29-39; Kulcsige: 15:31 „A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.”
Valószínű, sokan találkoztunk már a csodahajhász kifejezéssel. Általában olyan emberekre szoktuk ezt használni, akik nagyon népszerűsítik és támogatják az összejöveteleken történő csodáknak a megnyilvánulását. Mindannyian olyanok vagyunk, hogy szeretnénk átélni csodákat, mert azt gondoljuk, hogy azok majd igazolni fogják a hitünket, vagy az Istennel való jó kapcsolatunkat. A hit csodák általi igazolásával viszont az a nagy probléma, hogy abban a pillanatban, amikor egy csoda megtapasztalásától ezt várjuk el, akkor az automatikusan már rólunk fog szólni, s nem arról, aki a csodát teszi. Minket igazol, nem a Csodatevőt. Igen, az ember alaptermészete az énközpontúság. Szereti magát igazolni minden helyzetben. Ettől meg kell szabadulnunk. A 31. versben egy igen fontos alapelvet találunk, ami a csodákhoz való hozzáállást illeti: „... és dicsőítette Izráel Istenét”.
Ma reggel próbáljunk meg két fontos kérdésre válaszolni: 1.) Miért döntött Jézus úgy, hogy csodát tesz az életünkben? 2.) Milyen célt szolgálnak a csodák?
Ferkő Attila
Fiatalon az Úr szolgálatában
Igehely: 2Móz 33:7-11; Kulcsige: 2Móz 33:11 „Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból.”
Amikor Józsué életére gondolunk, általában azok az események jutnak eszünkbe, amelyek a honfoglalás idejében történtek. Érdekes azt olvasni, hogy még egy olyan vitéznek is, mint Józsué, valahol el kellett kezdenie a szolgálatot. Ő szolgált Mózesnek a sátorban, miközben Mózes Istennel beszélt.
Amint azt az előző estéken is láthattuk, vannak a fiatalkornak olyan jellemvonásai, amelyeket az ember hajlamos elfelejteni, amikor idősebb lesz. Sadrak, Mésak és Abednégó életében ez az „önfejűség” volt és a vakmerőség. Szembe mertek szállni Nebukadneccar határozataival. Jósiás király életében a kezdeményezés és a példamutatás volt jellemző, Józsuénál pedig a kitartást figyelhetjük meg a szolgálatban. Amikor Mózes és a többiek hazatértek a táborba, ő nem távozott el a sátorból, pedig nem lett volna köteles ottmaradni. Ő mégis azt választotta, hogy „túlórázik”, és még marad egy kicsit azon a helyen, ahol növekedni tud.
Az a gondolat foglalkoztat most, hogy én képes lennék-e túlórát vállalni az Isten szolgálatában?
Ferkő Attila
