Igehely: Mt 15:1-20; Kulcsige: Mt 15:11 „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.”
Sokat gondolkodtam, hogy a tisztelet kinyilvánítása szüleink irányában vajon annyiban áll, hogy egyszerűen csak engedelmeskedünk nekik, vagy szépen beszélünk velük, esetleg Szia helyett Csókolom-mal köszöntjük őket? A felolvasott igéből kiderül, hogy nemcsak ennyiről van szó. De ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy egy olyan időszakban történnek ezek az események, amikor nyugdíjrendszer még nem létezett. A gyermekek felelőssége volt gondoskodni megöregedett szüleikről.
A farizeusok és írástudók megszegték Isten törvényét azzal, hogy nem engedték az embereknek betölteni azt (2Móz 20:12). A 11. versben olvashatjuk, hogy Jézus tanítja a sokaságot arról, hogy mi teszi tisztátalanná az embert. Az 1Móz 6:5-ből kiderül, hogy az ember nem tud tiszta lenni, mivel „az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz”. Ezért hívja fel Isten a figyelmünket több ízben is (Jóel 2:13; Jer 4:3-4), hogy figyeljünk oda a szívünk kemény állapotára. Amikor Isten tisztaságot vár tőlünk, az nem külső szokások megnyilvánulásában, hanem a szív megtisztításában rejlik. Ezzel Jézus a tisztaságnak egy olyan mélységére mutat rá, amelynek az ember szívéből kell fakadnia (Mt 15:18).
Mi teszi tehát az embert tisztátalanná? Az ige felhívja a figyelmünket három olyan területére az életnek, ahol a gonosz szív romboló hatása megpecsételi az életet. Az első az emberi kapcsolatok területe, mivel Jézus nem véletlenül említette meg a 2Móz 20:12-ből a családra vonatkozó parancsolatot. A második terület inkább olyanokra vonatkozik, akik tanító vagy vezető szerepet töltenek be a gyülekezetben. Amikor úgy ragaszkodunk foggal-körömmel a szabályokhoz, hogy nem az alapelvet alkalmazzuk, hanem magát a gyakorlatot erőltetjük. Nem volt az rossz, hogy áldozni kellett, de az igen, hogy olyan feltételekkel kérték azt a farizeusok, hogy így Isten törvényét érvénytelenné tették. A harmadik veszély az, amikor engedjük, hogy a törvény átvegye az alapelv helyét, ez pedig önigazulttá teszi az embert. A farizeusi lelkület egy önigazult, képmutató lelkület volt.
Vegyünk példát Jézustól az odaszánásban, és elkötelezve szánjuk oda magunkat a tiszta és szent életre!
Ferkő Attila
Imaáhítat: Adjunk hálát a szabadság minden formájáért, mert az az Isten szándéka! Imádkozzunk, hogy a lelki szabadságot mindnél többre értékeljük! – Jn 8:36
Bibliaóra: Kérjünk bölcsességet Istentől! – Jak 1:1-15 (Jak 1:5)
Istent választó fiatalemberek
Igehely: Dán 3:14-33; Kulcsige: Dán 3:27 „Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket.”
Amikor Dániel könyvét olvassuk, nemcsak a szövegre kell figyelnünk, hanem a szövegkörnyezetre is, mert nagy befolyása van az üzenet megértésében. Időben körülbelül 25 évvel vagyunk a babiloni fogságba vitel után, amikor Nebukadneccarnak fejébe száll a dicsőség, és már nem emlékszik, milyen álmot magyarázott meg neki Dániel. Erről az előző részekben olvasunk. Az 1. fejezetben már hallottunk ezekről a héber ifjakról, akiket Aspenaz, a királyi udvarmester kiválasztott. Közben eltelik bő két évtized, és az ifjakból fiatalemberek lesznek. Ezért is nevezi az ige őket a 3. fejezetben férfiaknak, nem pedig ifjaknak. Akik egykor bátor ifjakként az Istent választották, most, ugyan korosabban, de ugyanazzal a határozottsággal megvallják Istenbe vetett feltétel nélküli bizalmukat. Jó, amikor az ifjú eldönti, hogy Istent választja már zsenge korban, mert ez elősegíti, hogy igazi Istenfélő férfi vagy nő legyen később.
Sadrak, Mésak és Abednégó életében nemcsak az Isten melletti elhatározásuk maradt meg, hanem más, figyelemre méltó dolgokat is megfigyelhetünk, ha összehasonlítjuk ezt az igeszakaszt az előző két részben leírt eseményekkel. Az első dolog, amit megemlítenék, az ifjak önfejűsége. Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy az önfejűség mióta pozitív erény. Az az igazság, hogy az önfejűség lehet pozitív, amikor az igazsághoz való ragaszkodásról van szó. A férfiak önfejűsége nem engedte, hogy egyenek a király ételeiből, majd ugyanez a hozzáállás nem engedte őket meghajolni a Nebukadneccar által készített szobor előtt sem. Az első kérdés ma estére számunkra az, hogy mennyire tompult el bennünk a fiatalkori pozitív makacsság/önfejűség az igazság érdekében? Mennyire látszik meg rajtunk az idő tompító hatása? Ha csak annyit kérnek tőlünk, hogy hajoljunk meg egy szobor előtt, amikor megszólalnak a hangszerek, megtesszük a békesség kedvéért? Ezekre a kérdésekre mindnyájan tudjuk a választ a szívünk mélyén.
Bátorítalak, hogy olvasd el többször is a könyv első három fejezetét, és emeld ki azokat a jellemvonásokat, amelyek nem tűntek el ebből a négy férfiból az idő múlásával.
Ferkő Attila
