2020. június 21., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Egy csődöt mondott apa ítélete

Igehely: 1Sám 2:27-36; Kulcsige: 1Sám 2:30 „Ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.”

A Sátán mindig Isten népe ellen ügyködik, és az utóbbi időben egyre jobban támadja a családokat. Mai igénk figyelmeztet, hogy vigyázzunk, mert a Sátán legfőbb célpontja a szolgálattevők családja! Éli Isten választott népének főpapja volt (1Sám 1:3a), tisztségét örökölte, és szokásszerűen töltötte be. Isten kimondja rá az ítéletet, mert csődöt mondott, mint édesapa, és mint főpap is (31. és 32. v.). Fiait az önzés és erkölcstelenség jellemezte (1Sám 2:12, 17. és 22.v.). Ez a nép számára keserű tapasztalatokat jelentett az istentisztelet kapcsán, ami még jobban elidegenítette őket Istentől (1Sám 2:17). A honfoglalás utáni hosszú vergődés a bírák korában lelkileg eltompította a népet, és sajnos, a főpap és családja sem volt jó példa ebben a kritikus helyzetben. Pedig ők Isten félretett eszközei voltak, ami kiváltságokkal járt. A népet képviselték Isten előtt, és Isten tekintélyét ábrázolták ki a nép előtt (28.v.). De Isten úgy látta, hogy magatartásukkal túlértékelték önmagukat, és ezzel megvetették az Urat (29.v.). Gyermekeid nevelése nagyon fontos. Egy kis elnéző korholás, ami semmit nem ér, maga után vonja Isten haragját (24.v.)!

Istent nemcsak az érdekli, hogy legyen elvégezve a „kötelező egyházi feladat”. Lehet a külső látvány szép, de ha elfogadhatatlan a szíved állapota, akkor a szolgálatod nem lesz kedves. Megfogalmaz egy fontos alapelvet a 30. versben: „akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, de akik engem megutálnak, megutáltatnak” (Károli). Ez a hatás és visszahatás törvénye. Amilyen eredményt szeretnél magadnak, olyan legyen a hozzáállásod és az eljárásod. Hadd legyen az életünkben látható, hogy tiszteljük Istent, mert akkor Ő meg fog jutalmazni bennünket.

De amíg az ítélet Élin és fiain hatalmas erejű lesz, Isten szép jövőt szán népének (35.v.). Ajándékba ad nekik embereket, akik eljárásukkal jó példát mutatnak, és Isten áldásaiban részesülnek. Legyen nekünk Krisztus a példaképünk!

Testvér, vizsgáld meg, te milyen példát hagysz gyermekeidnek? Ha téged követnek, Isten elégedett lesz velük? Szolgáljunk úgy, hogy egész népünk számára áldássá legyünk!

Albert Zsolt

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Imádkozzunk a gyülekezetünkhöz tartozó családapákért, hogy Isten adjon nekik erőt és kitartást a feladataikhoz, szolgálataikhoz! – Zsolt 20:2-3

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Éljünk feddhetetlenül! – Jób 31:1-6, 13-40 (Zsolt 119:1)

DÉLUTÁN | 

Lélek szerint éljetek!

Igehely: Gal 5:16-26; Kulcsige: Gal 5:16 „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.”

Pál szeretettel inti olvasóit, hogy hitben elkezdett életüket a Lélek szerint folytassák, nem emberi/testi erőlködésből, és nem emberi törvények szerint. Rámutat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és az a feladatunk, hogy Isten Lelkének erejével legyőzzük a test cselekedeteit, megteremve a Lélek gyümölcsét.

 

A test cselekedetei különösen kapcsolatainkat akarják tönkretenni. Először a családi élet beszennyezése házasságtörés, paráznaság és féktelen nemi vágyak által. Másodszor az Istennel való kapcsolatunk érintett: bálványimádás és varázslás. Harmadszor az embertársainkkal való kapcsolat: ellenségeskedéstől a gyilkosságig – itt van felsorolva a legtöbb dolog. Talán azért, mert minden egyes emberrel másféle viszonyt ápolunk, és így többféleképpen lehetünk érintettek. Végül az önmagunkkal való kapcsolat: részegségek, tobzódások … A lista nincs lezárva, mert sok ezekhez hasonló is van (21b.). Vigyázz, mert nem számít, hogy a hajó melyik oldala lyukad ki, az mindenképpen elsüllyed. Hasonlóképpen: nem kell a test minden cselekedete ahhoz, hogy tönkretegyen: egy is elég hozzá!

Isten Igéje nemcsak tiltásokat tartalmaz, hanem megtanít minket, hogy mire törekedjünk, mi az a pozitív dolog, ami be kell, hogy töltse az életünket. Így a Szentlélek gyümölcstermésre segít minket! A Biblia írásakor a gyümölcs a legelérhetőbb édesség volt – milyen szép szemléltetés: legyen életünk kedves és kívánatos. Az Ige arra tanít minket, hogy a gyümölcsözés mindenkinek kötelező: az egészséges fa terem (Zsolt 1:3, Mt 7:17)! Akinek van gyümölcsfája, hamar rájön, hogy a terméshez időre van szükség. Légy te is türelmes, amíg beérik benned a gyümölcs, és törekedj arra, hogy napról napra fejlődjél! Sokan keresik a Lélek ajándékait, ezek népszerűek, mert azonnal elérhetőek. Néha még félrevezetően is vannak bemutatva, hisz az ajándék hasonlít a kegyelemhez: ingyenes. A Szentlélek az Ő akarata szerint ajándékoz meg, ami nem kötelező, és nem kikövetelhető!

A Szentlélek gyümölcse egyes számban van említve, és egy felsorolás követi. Ez nyelvtanilag nem értelmezhető, de bibliailag azt jelenti, hogy a kilenc egy és elválaszthatatlan! A hét folyamán kicsit közelebbről is megvizsgáljuk ezeket.

Albert Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).