2020. július 30., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Megszentel minket

Igehely: Zsid 13:8-15; Kulcsige: Zsid 13:12 „Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.”

Látta Isten, hogy „az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön” (1 Móz 6:5), és nem nézte tétlenül, hanem megtisztította a földet. Isten ma is látja, hogy az emberek szíve és gondolata telve van gonoszsággal, mégis kegyelemmel közelítette meg a bűn kérdését. Mennyei Atyánk nemcsak tisztítani akar bennünket, hanem azt akarja, hogy tudatosodjon bennünk: mi az Ő számára félretett, az Ő dicsőítésére kiválasztott lények vagyunk. Súlyos következményei voltak annak, ha a megszentelt edények vagy személyek nem a meghatározott célt szolgálták.

Krisztus keresztje Jeruzsálemen kívül volt, ezért fontos kimenni hozzá, kimozdulni a megszokott helyünkről: „menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívülre”. Jézus megszentelte népét a vére által egy bizonyos cél érdekében. Találkozni vele és megszentelő áldozatával csak a keresztnél lehetséges. Majd a találkozás és a megtisztulás után következhet a szent élet. Ő megszentel minket, hogy életünk mindig elfogadható dicsőítés legyen trónja előtt. A szent életet nem tudjuk elérni egy egyszeri találkozással a keresztnél. Aki törekszik a tiszta és szent életre az gyakran jár a Golgotára.

Székely András

DÉLUTÁN | 

Az Úr megszentel

Igehely: Ez 37:26-28 „Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre. Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre.”

Isten úgy döntött, hogy hajlékát a földön helyezi el, tehát az emberek között és az emberben akar lakni. Ha Isten egy évtizedben csak egyszer látogatná meg a földet és az emberiséget, és valahogy a jelét adná annak, hogy létezik, az is nagy kiváltság lenne. Talán fel sem fogjuk, mekkora kiváltság az, hogy Isten közel jön az emberhez, hogy beszélget vele, hogy számtalan módon vezeti őt. Az, hogy Isten elérhető helyen lakik, nem jelent mást, minthogy közösségben akar lenni az emberrel, és amikor megteremtett minket, azt választotta, hogy hozzá hasonlítsunk. Az ember nemcsak külső kinézettel rendelkezik, hanem személyes jellemvonásokkal is. Egyik fő jellemvonásunk a szentség kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy az Istennel való közösségnek az élvezői legyünk, és hogy életünk Isten felé mutasson, fontos, hogy meg legyünk szentelve. A megszentelődés igazi célja, hogy „megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, amikor szentélyem köztük lesz örökre” (28.v.). Hogyan is képzeli az ember azt, hogy úgy kapja az isteni áldásokat, hogy közben nem akar részesülni a szentségben, a vezetésben, az isteni jelenlétben?

Székely András

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:13–17; Kulcsige: 1Pt 2:17 „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.”

Születésünktől fogva valamelyik országnak a polgárai vagyunk. Lehetséges azonban egy másik ország állampolgárságát is megszerezni üzleti érdekek miatt, kivándorlás által, vagy éppen a történelmi határok módosítása miatt elveszített polgárjog visszaszerzése által. Igazán elkötelezett azonban mindenki csak egy ország iránt lehet.