Igehely: Mt 1:1-17; Kulcsige: Mt 1:17 „Az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babilóni fogságravitelig tizennégy nemzetség, és a babilóni fogságraviteltől Krisztusig tizennégy nemzetség.”
Sokan úgy lehetnek a Szentírásban szereplő nemzetségtáblázatokkal, mint a számítógépes programok telepítésénél megjelenő „általános szerződési feltételek”-kel: az ember átugorja és kattint a „Tovább” vagy „Elfogadom” gombra. Lehet, hogy nem tűnik érdekesnek, talán kimondottan unalmasnak is találjuk a nehezen kiejthető nevek felsorolását. Mégis arra kell gondolnunk, hogy ha a Szentlélek fontosnak tartotta, hogy a Bibliában szerepeljen, akkor annak oka van és Isten valamit üzenni akar vele.
Abban az időben a nemzetségkönyv az identitás meghatározásában nyújtott segítséget. Akkoriban nem voltak személyi igazolványok, útlevelek, amik igazolhatták volna a nemzetiséget és családi hovatartozást. Miért olyan fontos Jézus személyi identitása? Mert Máté az evangéliumot elsősorban zsidóknak írta. Ezzel bizonyítani akarta, hogy a názáreti Jézus az Ábrahám és Dávid király leszármazottja, akiben az ígéretek teljesülnek, miszerint „általa nyer áldást a föld minden nemzetsége”, (1Móz 12:3) valamint, „aki uralkodik és királysága örökké állni fog”. (2Sám 7:12-16)
Érdekesség, hogy Máté négy női nevet is szerepeltet Jézus nemzetségi táblázatában. Vajon miért kapott helyet Jézus őseinek sorában a kánaánita Támár, meg Ráháb, valamint a moábita Ruth és a hettita Bethsabé? Nyilvánvalóan azért, hogy feltűnő jelenlétük hangsúlyozza: a Szabadító nem csak a kegyes zsidóké, hanem a bűnös pogányoké is.
Jézus nem szégyellte a nemzetségtáblázatát. Jóváhagyta, elfogadta. A szüleit senki nem választhatja meg! Emberekre ez tökéletesen igaz, de Jézus vonatkozásában más a helyzet. Nemhogy nem választhatja meg, hanem ő választotta ki azokat. József és Mária személyére nézve legalábbis egyértelmű. Igaz lehet ez a többi ősére nézve is? Joggal hihetjük, hogy igen. Biztosan volt benne tervszerűség. Ha pedig volt benne tervszerűség, akkor Isten hatalmas irgalmát, kegyelmét, elfogadó szeretetét láthatjuk meg benne.
Te hogyan tekintesz szüleidre, felmenőidre? Ők Isten eszközei voltak abban, hogy életet nyerj testileg. Isten országába viszont csak az mehet be, aki felülről, azaz Istentől született. Te el tudod-e már mondani ezt magadról?
Oláh Lajos
Imaáhítat: Adjunk hálát, hogy Jézus szövetséget kötött velünk, így mi is egymással szövetségben szolgálhatunk! – Zsid 12:2
Bibliaóra: Az elhívás fontossága – Jer 1:1-19 (Jer 1:7)
Boldogok a lelki szegények
Igehely: Mt 5:3 (Lk 18:9-14); Kulcsige: Mt 5:3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Jézus nyolc boldog-mondása közül sorban ez az első: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” A „boldogság” szó valójában azt jelenti, áldott, áldottan élni, másokat gazdagítani. Nem az egyéni boldogságról van szó, hiszen egyéni boldogság nincs is – az ember úgy van megteremtve, hogy kizárólag mások között, másokért is élve lehet boldog. Nagyon fontos, hogy így olvassuk a boldog-mondásokat, hogy ezekben mindig az emberi összetartozásról, a közös életünk rendjéről van szó. Hogy érdemes tehát élnünk, hogy ne csak saját magunk, hanem mások életének is a javára lehessünk? Erre ad választ a kik a boldogok jézusi tanítás.
Kik hát ezek a lelki szegények? A szellemi fogyatékosok vagy az együgyű lelkek, a szellemileg alacsonyabb rendű emberek? Hadd jegyezzem meg, hogy az övék biztosan. Pontosan azért, mert rá vannak utalva az irgalomra, mások gondoskodására, a kegyelemre. Értelmi fogyatékos, beteg testvérem, aki oly sokat szenvedett gúnyt, bántalmazást az úgymond egészségesektől, a „valakiktől”, harminchárom évesen, a halálos ágyán egyszerű, szinte együgyű szavakkal imádkozva adta át lelkét Istennek. Élete, szenvedése nem csupán példa, hanem eszköz is volt arra, hogy én sem önmagamban bízzak és a bizonytalan földiekhez kössem a boldogságomat.
A lélekben szegény mindent Istentől kér, mindent Istentől remél, mindenben Istenre számít, minden dolgát Isten elé viszi. Semmit nem tulajdonít magának, amit elér; nem önmagában bízik, nem magára büszke, nem magával elégedett, ha valami sikerül. Könnyebb talán megérteni, ha megalkotjuk az ellentétpárját, amit talán lelkiekben önteltnek nevezhetünk. Az ilyen ember önmagára büszke, ha valami sikerül; mindent saját magától vár; amit elért, azt magának tudja be. Olyannyira önelégült, hogy nem nagyon marad hely a lelkében a hálára Isten iránt.
Azok a lelki szegények, akik elengedtek dolgokat Jézus Krisztusért, tehát megszegényedtek, de akik nem maradtak ebben az állapotban, hanem az egyetlen lehetséges irányba fordulva kiáltottak valódi javakért. Így lesz övék, mienk, enyém a mennyek országa!
Oláh Lajos
