2019. október 10., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Maradandó tanítást hátrahagyó vezető

Igehely: 2Pt 1:10-18; Kulcsige: 1:15 „Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről.”

A hívők elhívásának és kiválasztásának megerősítése az örök országba való bemenetel érdekében olyan tanítás, amely a hit által való megigazulás elengedhetetlen kiegészítése. Ezért maradandó ez a tanítás, és ezért fontos belefoglalni személyes bizonyságtevéseinkbe és evangelizáló igehirdetésekbe.

Péter apostol elengedhetetlennek tartotta az elhívás megerősítéséről való tanítást, illetve a tanításra való többszörös emlékeztetést, még akkor is, ha olvasói ezt már sokszor hallották tőle. A mai alapigénk és a tapasztalat is azt mutatja, hogy szükséges rendszeresen hangsúlyt fektetni gyülekezeteinkben, akár ismétlés által is, a keskeny úton való megmaradás és eredményes haladás gyakorlati oldalára. Hiszen nemcsak az üdvösség megragadása, hanem talán sokkal inkább az ahhoz való ragaszkodás az igazi kihívás.

Milyen lelki gyakorlatokat végzel annak érdekében, hogy megerősítsd elhívásod és kiválasztásod? Milyen sikerrel fekteted gyakorlatba azokat a lelki fejlődéssel kapcsolatos tanításokat a hétköznapokban, amelyekkel vasárnap buzgón egyetértesz?

Szűcs Zsolt

DÉLUTÁN | 

Isten rendszeretete

Igehely: Péld 22:17-29

Ma esti igeszakaszunknak nemcsak az első versei, mint az előző estéken, hanem majdnem a fele foglalkozik a bölcs mondások meghallgatásának fontosságával. Mivel nem emberi, hanem mennyei bölcsességről van szó, ezért az író bátran ajánlja a hallgatójának/olvasójának figyelmébe a felsorolt megállapításokat. Ezek a megállapítások szemügyre veszik a hétköznapi élet különböző árnyalatait, de nem emberi, hanem isteni bölcsesség szerint vonják le belőlük a tanulságokat. Ezeket a tanulságokat pedig a hallgató/olvasó figyelmeztetésével fűszerezi meg az író. Arra int, hogy az ember életvitelét és gondolkodásmódját Istenhez szabja, iránta való tiszteletből, de egyben a saját maga javára is.

Aki isteni bölcsességgel figyeli meg a hétköznapi élet eseményeit, megláthatja, hogy az ember döntéseinek következményei egy isteni rend szerint következnek be. Legyen szó negatív vagy pozitív cselekedetről, a tett következménye nem marad el, akkor sem, ha ez az emberi szemszögből néha úgy tűnik.

Szűcs Zsolt

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.