Igehely: Zsolt 32:1-11; Kulcsige: 32:1-2 „Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.”
Ki a boldog ember? Ma is gyakran feltevődik ez a kérdés. A boldogság utáni vágyakozás, keresés, hajszolás sok embert taszított már a keserűség mélységébe. A zsoltárossal valljuk, hogy az a boldog ember, aki bűnbocsánatban részesült.
A bűn bűn marad akkor is, ha tagadjuk vagy átnevezzük. A bűnös pedig bűnös marad egészen addig, amíg hittel nem kiált Istenhez kegyelemért. A bűn terhétől való megszabadulás sok formáját kínálja a sátán is a mai kor emberének. Sajnos még a hívők is becsapódnak időnként. Különböző terápiák, gyógyszerek, lelki tréningek, pozitív gondolkodás stb. mind zsakutcák. Még az idő múlása sem hoz feloldozást. Hiába elnéző az ember magával szemben és bocsát meg magának, nem tudja megoldani a bűn kérdését. Azt egyedül Isten bocsáthatja meg nekünk. A bűn terhe alatt járni nagyon megterhelő, kimerítő, pusztulás felé vezető út, ezért az Ige arra bátorít bennünket, hogy tegyünk úgy, mint Dávid: tegyük le Krisztus keresztjéhez terheinket, hogy megtapasztaljuk a felszabadulás örömét.
Ki a boldog ember? Ha te az vagy, akkor adj érte hálát ma reggel!
Szabó Róbert
Anyai gyöngédség az Isten gyülekezetében
Igehely: 1Thessz 2:7-9
Mint minden gyülekezetben, itt is sok tennivaló akadt ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok. Pál és munkatársai nem is kímélik magukat, hanem teljes odaadással látnak a munkához. Szívügyüknek tekintik a közösségi feladatokat, éjjel-nappal szolgálnak. Hozzáállásukból látjuk, hogy csak azok tudják Istennek tetsző módon végezni a munkát, akiket az Úr Lelke vezérel. Lelki vezettetés kell ahhoz, hogy érzékeljük, mikor kell tekintélyünkkel fellépni és mikor kell azt mellőzni. Valamint, mikor kell anyagi segítséget elfogadni vagy nem elfogadni egy gyülekezettől. Imádkozzunk azért, hogy az Úr adjon bölcsességet, érzékenységet, hogy lássuk a megfelelő hozzáállást, hogy eredményes legyen tevékenységünk a testvérek között. Ennek a közösségnek arra volt szüksége, hogy gyöngédséggel, szeretettel, türelemmel és odaadással, önfeláldozó módon szolgáljanak neki, ahogy az anyák dajkálják gyermekeiket. Ma is szükség van ilyen krisztusi lelkülettel betöltekezett testvérekre és nőtestvérekre a gyülekezetekben.
A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. (Fil 4:5)
Szabó Róbert
Új hozzászólás